Utánpótlás

Négy UP csapatunk játszott a Soroksárral!

A felkészülési időszak utolsó napjaiban jár utánpótlásunk, hiszen az előttünk álló hétvégén és a következő héten gyakorlatilag az összes korosztályunk már bajnoki mérkőzésen lép pályára.

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Nyárzáró U9-es tornagyőzelem!

Szombat délelőtt U9-eseink egy igen tartalmasra sikeredett nyarat zárt le egy körmérkőzéses tornával a Buzánszky Jenő Stadionban! Augusztus 27-én rendeztük meg azt a nyárbúcsúztató tornát,

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Nemzetközi felkészülési tornán jártunk!

U14-es és U15-ös korosztályunk meghívást kapott a szlovákiai Hlohovec (Galgóc) csapatától egy nemzetközi felkészülési tornára. Klubunk utánpótlása a héten kezdte el a nyári edzéseket, szerdán

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Új edzők az utánpótlásban!

Utánpótlásunk szakmai stábjának összetétele némileg változik az új szezon rajtjára, U17-es csapatunk Takács Ákos, míg az U11-esek Horváth Áron vezetőedző segítségével kezdik meg felkészülésüket, a

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Utánpótlás szezonértékelő!

Hamarosan kezdetét veszi újra utánpótlásunk napi munkavégzése, előtte azonban Váczy Dávidot, utánpótlásunk szakmai vezetőjét kértük meg, hogy ossza meg meglátásait és értékelje a tavalyi szezont.

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Hasznos U9-es tornát rendeztünk!

Hamarosan a tavaszi Bozsik-fesztivál keretein belül versenyezhetnek újra U7-U9-es csapataink, addig is egy meghívásos torna alkalmával játszottak a kicsik az elmúlt hétvégén a Buzánszky Jenő

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Futsal bajnoki címet védett az U19!

U19-es csapatunk a tavalyihoz hasonlóan idén is száz százalékos mérleggel nyerte meg a Komárom-Esztergom megyei Futsal Tornát! A szári csoportmérkőzések után a két napos döntő

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Tornagyőztes lett U10-es csapatunk!

2012-es korosztályunk Tatabányán vett részt a Dr. Lakat Károly emléktornán, amelyet hibátlan teljesítménnyel nyert meg, továbbá a mieink adták a torna legjobb játékosát Juhász Levente

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Félévértékelő: Leány U19 – Női felnőtt

Az őszi szezon lezárását követően utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink és játékosaink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 11. részünkben Sersztnyev

ELOLVASOM!
Utánpótlás

Félévértékelő: Leány U15-U16

Az őszi szezon lezárását követően utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink és játékosaink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 10. részünkben Pintér

ELOLVASOM!