Az őszi szezon lezárását követően utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink és játékosaink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 10. részünkben Pintér Denisszát kérdeztük a leány U15-U16-os együttesekről.
Lány szekciónk legkisebb csapatai az U15-ös és U16-os korosztályok , akik hetente 3 alkalommal és egyéni képzésekkel készülnek Pintér Denissza vezetésével a mérkőzésekre.
Edzőjük szorgalmas és lelkiismeretes munkával már egy nagyobb létszámú csoportot alakított ki, ahol célunk elsősorban a jó közösség kialakítása, a labdarúgás megszerettetése és annak alapjainak elsajátítása.
Az előttük álló években már itt is szeretnénk a lehető legtöbbet megtanítani, hogy az U19-es korosztályban már képzett játékosokat kapjon a következő edző, aki majd velük fog dolgozni.
Az U15-ös korosztályban megyei szinten játszunk, az egy évvel idősebbek már regionális bajnokságban szerepelnek nagyobb pályaméreten. Itt abszolút nem fontos az eredmény, az örömszerzést, az élményeket és a közösen tapasztalat tartjuk fontosnak, amelyből a későbbiekben lehet majd tanulni.
Nagyon jó úton haladnak a lányok, kitartó munkájuk révén egyre többen jelentkeznek a klubhoz focizni, ami az itt dolgozó edzők munkáját is dicséri.