Félévértékelő: Leány U19 – Női felnőtt

F

Az őszi szezon lezárását követően utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink és játékosaink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 11. részünkben Sersztnyev Richárdot kérdeztük a leány U19-es, és női felnőtt együtteseinkről. 

Klubunk női szekciójának legidősebb korosztályainál évek óta stabil, kiegyensúlyozott munka zajlik.

A két korosztály (U19, Felnőtt) együtt tréningezik a hétköznapokon, hetente 3 alkalommal dolgoznak az edzőpályákon. 
A jó közösség évről évre újabb tagokkal bővül ki, nagyon jó a hangulat, igazi összetartó társaságot alkotnak, mellette nagy szorgalommal és alázattal teszik a dolgukat női futballistáink. Dicséretes, hogy a régióból sok helyről utaznak be az esti tréningekre, sokan még tanulnak, mellette vannak akik a munkahely után egyből a stadion felé veszik az irányt, ez több mint példaértékű.
 
Nagyon fontosnak tartja a klub ezt a szellemiséget, ez az igazán nagy eredmény. Persze minden győzelmet nagyon meg tudnak a hölgyek élni, érződik a dorogi klubhoz való kötődés, ebből lehet tovább építeni a női szakágunkat.
Az U19-es korosztályunknak nehéz dolga van a regionális bajnokságban, vannak nagyon erős csapatok, de tartani tudjuk a lépést mindenkivel, a női felnőtt csapat pedig a megyei bajnoki rendszerben versenyez, tavaly kevés hiányzott az aranyéremhez, idén újra megpróbálja a csapat a bajnoki serleget elhódítani, év végén a sok munka úgyis kifizetődik.