Utánpótlás eredmények: március 22-28.

image_6483441 (1)

Hat tétmérkőzés, és egy felkészülési mérkőzés került megrendezésre a mögöttünk lévő héten , amely összecsapások között tovább folytatódott U19-eseink hibátlan sorozata, U17-eseink is győztesen hagyták el pályát, U15-ös csapatunk pedig dobogós ellenfelet győzött le idegenben!

Fiú U19

ESMTK   0 – 3   Dorogi FC
Regionális UP Közép B csoport, 21. forduló
Budapest, ESMTK Utánpótlás Sporttelep
2021.03.27 – 12:00

Kezdőcsapatunk: Belányi (K), Papp, Deres, Ferkó, Harmat, Barna, Joó, Dani, Pohner, Fábián-Nagy, Holló.
Cseréink: Babik, Szántó, Klencsák, Szolik, Jakobi.
Szakmai stábunk: Fenyvesi László, Váczy Dávid.
Gólszerzőink: Deres 6′, Barna 52′, Ferkó 82′.

Fiú U17

ESMTK   1 – 4   Dorogi FC
Regionális UP Közép B csoport, 21. forduló
Budapest, ESMTK Utánpótlás Sporttelep
2021.03.27 – 10:00

Kezdőcsapatunk: Kálló (K) – Molnár, Sterczer, Kalla, Kele, Bokán Be., Farkas, Selmeci, Kiss, Kara, Kovács.
Cseréink: Keck, Bokán Ba., Burányi, Papp.
Szakmai stábunk: Váczy Dávid, Kovács Attila.
Gólszerzőink: Kalla 25′, 40′, 44′, 47′.

Nagyon örülök, hogy 4 gólt tudtam szerezni. A meccs elején uraltuk a mérkőzést, korán helyzeteket sikerült kialakítanunk, de az elején a befejezések pontatlanok voltak, aztán a 25. és a 40. percben Farkas Tamás két remek passzát követően sikerült a kapussal szembeni szituációt gólra váltani. Az első félidő végén Bokán Bence középre gurításából sikerült a harmadik találat. Magabiztos előnnyel kezdtük a második félidőt, és korán sikerült megszerezni a negyedik gólt Bokán Barni beadását követően. Utána több lehetőséget sem sikerült gólra váltani, majd az ellenfél egy büntetőt követően szépíteni tudott, így lett a végeredmény 4-1. Köszönöm a csapattársaimnak, és az edzőimnek a bizalmat, remélem lesz még hasonló sok gólos mérkőzésem. Hajrá Dorog!

Fiú U15

REAC SI SE   0 – 1   Dorogi FC
Regionális UP Közép B csoport, 20. forduló
Budapest, Szántóföld utcai Sporttelep
2021.03.27 – 14:00

Kezdőcsapatunk: Erdélyi (K), Süveges B., Ötvös, Forgó, Szilágyi, Orosz, Gebei, Balázs, Gere, Marosvölgyi, Kishonti.
Cseréink: Kruska, Bredóka, Török, Iacobut, Süveges G.
Vezetőedzőnk: Kovács Attila.
Gólszerzőnk: Balázs 3′.

Igazi bravúrt hajtottak végre a srácok, hiszen a második helyezett REAC otthonából sikerült győzelemmel, ráadásul kapott gól nélkül hazatérni. A mérkőzés elején szerzett Balázs Patrik szabadrúgásgól zseniális volt, a csapat pedig 80 percen keresztül rengeteget futott, dolgozott azért, hogy el tudja tüntetni a nagy fizikális hátrányt - melyet végül sikerült is! Sok jó egyéni teljesítmény, alázatos csapatmunka - gratulálok Mindenkinek!

Fiú U14

REAC SI SE   3 – 1   Dorogi FC
Regionális UP Közép B csoport, 20. forduló
Budapest, Szántóföld utcai Sporttelep
2021.03.27 – 11:30

Kezdőcsapatunk: Gágó (K), Haas, Kruska, Varga, Kolozsvári, Tillich, Kranyik, Illés-Zsolnay, Kollár, Ódor, Huszka.
Cseréink: Horváth, Baris, Pál, Wáry, Mali.
Vezetőedzőnk: Kovács Attila.
Gólszerzőnk: Kranyik 60′.

Leány U16

Dorogi FC   1 – 2   FC Ajka
MLSZ HNP Észak-Nyugati csoport, 14. forduló
Tokod-Üveggyár, Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Centrum
2021.03.26 – 15:00

Kezdőcsapatunk: Fehér (K), Héjja, Pausch, Angyal, Macskó, Görgényi, Dományi, Bódi.
Cseréink: Kővári, Slavóczki.
Vezetőedzőnk: Pintér Denissza.
Gólszerzőnk: Bódi 58′.

Leány U15

Dorogi FC   7 – 2   Bakonysárkányi SE
Gyémánt Fürdő Női U15, 8. forduló
Tokod-Üveggyár, Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Centrum
2021.03.25 – 16:00

Kezdőcsapatunk: Bódi(K), Héjja, Erdei, Görgényi, Kollár.
Cseréink: Kővári, Slavóczki, Macskó.
Vezetőedzőnk: Pintér Denissza.
Gólszerzőink: Görgényi 1′, 35′, 56′, Erdei 18′, 32′, 59′, Héjja 38′.

Erdei Vivien és Görgényi Szintia gólöröme.

Fiú U11

Dorogi FC   16 – 6   Dunakanyar SE
Barátságos mérkőzés
Tokod-Üveggyár, Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Centrum
2021.03.28 – 10:00

Csapatunk: Kollár(K), Kreitner (K), Simon, Kain, Gremsberger, Papp, Bartus, Repka, Móczár, Hudoba, Gombor, Ombodi, Ladányi.
Vezetőedzőnk: Méhes Norbert.

Győztes csapatunk.