Dorogifc.hu: Milyen szezont zárt a Dorogi FC utánpótlás egyesület a 2024-25-ös bajnoki évben?
Mayer László: „Vegyes gondolatok maradnak bennem erről a bajnoki szezonról. Létszámban és a képzés minőségében fejlődött egyesületünk. Infrastruktúrában nem tudtunk a megnövekedett létszámhoz felnőni. Az eltervezett bővülést csak késedelemmel tudtuk megkezdeni.
Büszkeséggel tölthet el minket, hogy a Kiemelt Körzetközponti státusz feltételeinek magas szinten tudtunk megfelelni, mind a versenyeztetés, mind a szakmai munka, valamint a szükséges infrastruktúra terén. Ennek is köszönhetően sikerült vonzóvá tenni az egyesületet. Ma – nagy részben – elégedett, támogató szülők, sikerorientált gyerekek és elhivatott edzők jellemzik a csapatainkat.
Egyesületünk a jelenlegi besorolás alapján eredményesség és szervezettség szempontjából az ország legjobb 40 utánpótlás képző egyesületébe tartozik. A lány és a fiú bajnokságokban is csapataink sikeresen szerepeltek, helyt álltak, bár a kisebb korosztályokban az eredmény még számunkra másodlagos. Idén kiemelt jelentősége volt a magasabb korosztályok sikeres szereplésének.
A Bozsik korosztályaink (U7-8-9-10-11) alapvetően rendben vannak. Sikerült a megfelelő szintre emelni a létszámot és minden korosztályban több csapatot, a gyerekek különböző képességei szintjeinek megfelelően is tudunk versenyeztetni. A Körzeti rendezvényeink során figyelemmel követjük a hozzánk tartozó egyesületekben folyó szakmai munkát, az itt versenyző játékosokat és – igény esetén – szívesen segítjük is a térség csapatait. A rendszeresen megszervezett Bozsik tornákon gyakran 100-120 gyerek egyidejű játékát kell koordinálnunk.






Míg az alsó szekció csoportjainál első sorban a játék megszerettetése a fontos, addig a magasabb korosztályokban már a technikai – taktikai – és az erőnléti képzés kerül előtérbe. 12 éves kortól már – prevenciós és erőnléti képzés céljából – külön edző, korosztályra bontva specifikusan foglalkozik a gyerekekkel. Ezen célból alakítottuk ki a megfelelő helyiséget a Tokod -Üveggyári Művelődési házban.
Örömmel mondhatom, hogy felső (versenyző) szekcióban a kitűzött célt – legalább egy korosztályunk lépjen egy osztályt feljebb – túlteljesítettük, mert jövőre három korosztályunk (U16-17-19) is a kiemelt regionális bajnokságban szerepelhet. A sikeres szereplésnek köszönhetően idén is több játékosunk nyert felvételt kiemelt labdarúgó akadémiákra, ami dicséri az edzők munkáját, a játékosok kitartását, szorgalmát és akaraterejét! Büszkék vagyunk azonban azon értékeinkre is, akik továbbra is Dorogon szeretnék folytatni pályafutásukat, ezzel is segítve egyesületünk mind színvonalasabb szereplését.
Lány csapataink és a női felnőtt csapat is – Sersztnyev Richárd vezetésével – már hagyományosan jól szerepelnek és idén is minden korosztályban érmes helyezést értek el (2 arany , 1 ezüst).

Ki kell emelnem azt az edzői gárdát, akik nélkül ez az egyesület nem ott lenne, ahol napjainkban jegyzik. A gyerekek napi munkáját a clubhoz több szálon is kötődő edzők irányítják, hiszen az idők során kialakult stabil edzői keret (Szabó Ferenc, Varga János ,Belányi István, Fenyvesi László, Jánosi Dániel, Méhes Norbert, Váczy Dávid, Petrovics Bence, Sersztnyev Richárd) mellett az elmúlt évek sikeres NB 2-es szereplésének résztvevői mint Mészáros Áron, Berkó Ádám, Vígh Ádám, Vajda Gellért foglalkoznak a gyerekekkel.
Fontosnak tartom, hogy lehetőséget adjunk az egyesületben korábban akár felnőtt, akár up. szinten szerepelt játékosoknak arra, hogy a tapasztalatukat és a club szeretetet átadhassák a fiataloknak. Történtek változások az edzői stábban is. Több fiatal edző érkezett hozzánk. Úgy gondolom, ma Dorogon a fiatal edzők rendkívüli lehetőséget kapnak arra, hogy képezzék magukat, hiszen tapasztalt korosztályos edzőink mellett pallérozódhatnak.
Nagyházi Dávid távozását követően idén ismét egy fiatal, „saját nevelésű„ edző, Pohner Zsolt esik át a tűzkeresztségen és vezetheti a rábízott csapat (U15-ös korosztály) edzéseit. Dávid több mint 11 évet töltött Dorogon – igazi dorogivá lett az idők folyamán – játékosként és később edzőként vállalt szerepet az egyesület életében. Itt is szeretném megköszönni ezt a 11 évet és sok sikert kívánok a további pályafutása során.
Marczinkó Bence tavaly kapcsolódott be az edzői munkába, idén pedig már önállóan is vezet majd csapatot (U9-es korosztály). Szűcs Bence Abonyból érkezett hozzánk, fiatal, pedagógiailag elismert szakember, aki sokat segíthet nekünk a kisebb korosztályok képzésében, nevelésében. Kiss Szabolcs is idén kezdi a munkát Dorogon és az alsó szekció képzésében vállal aktív szerepet.”

Dorogifc.hu: Milyen tervekkel, célokkal vágunk neki a 2025-26-os idénynek?
Mayer László: „A célunk továbbra is az eredetileg megfogalmazott értékek mentén építeni az egyesületet. Ennek értelmében közösséget építünk és játékosokat (egyéniségeket) képzünk. Továbbra is eleget kívánunk tenni a Kiemelt Körzetközponti státusz követelményeinek, melynek keretében támogatjuk a csapatok közösségé kovácsolódását, edzőink továbbképzését és a tehetséges játékosok felkészítését az akadémiai követelmények teljesítése céljából. Az alsó szekcióban szeretnénk az oktatásunk minőségének színvonalát fiatal edzőink munkájával még magasabb szintre emelni. Az eddigieknél magasabb színvonalú bajnokságban történő szerepléssel új élet kezdődik az U-16–17–19-es csapataink esetében. A magasabb követelmények természetesen az egyesületen belül is több munkát, magasabb szervezettséget és nem utolsó sorban többletköltséget jelentenek.
A korosztályos csapatainkkal szeretnénk szorosabb sportszakmai kapcsolatokat építeni a környező országok (Szlovénia, Ausztria, Szlovákia) kiemelkedő egyesületeivel, őszi-tavaszi rendszerben nemzetközi mérkőzéseket játszani. A fiatal, helyben maradó játékosok fejlődése szempontjából fontos a legalább NB 3-as szintű felnőtt futballba történő integrálás lehetőségének biztosítása. Ennek érdekében keressük azt a megoldást, ami a dorogi utánpótlásban nevelkedett játékos(ok)nak vonzó alternatívát nyújthat.
Kiemelt feladatunk és célunk lesz idén a Monostori Tivadar edzőközpont fejlesztése, melynek keretében új öltözőkkel, kiszolgáló helyiségekkel és lelátóval bővül a létesítmény.
Terveink között szerepel, hogy az egyesületet az itt folyó munkát mind szélesebb körben ismertessük meg a dorogi és a Dorog környéki lakosokkal, ezáltal bevonva az egyesületi életbe a helyi, a focihoz kötődő vállalkozókat is.
Hajrá Dorog!”
