Papp Máté: Idén is meghatározó játékos szeretnék lenni!

IMG_3851

Fáradhatatlan balhátvédünk, Papp Máté állt weboldalunk rendelkezésére egy rövid interjú erejéig, amelyben szó esett az elmúlt szezonról, a nyári szünet adta lehetőségekről és arról is, hogy miként látja a rutinos játékos az előttünk álló idényt.

Dorogifc.hu: Alapembere voltál a csapatnak egy nagyon nehéz szezonban, ez volt az eddigi legnehezebb éved piros-feketében?
Papp Máté: „Úgy fogalmaznék inkább, hogy a legnehezebb hónapjaim, hiszen azt ne felejtsük el, hogy az őszi fél év eredményesre sikerült. 30 pontot gyűjtöttünk és a hetedik helyen fordultunk. Amióta a klub visszajutott a másodosztályba ez volt a legjobb őszi szereplése. A tavaszi meg egyértelműen a legrosszabb. Biztosíthatok mindenkit, hogy mi sem így terveztük, de sajnos így alakult. A folyamatos sikertelenséget nem egyszerű megélni. Ha belekerülsz egy negatív spirálba, nagyon nehéz kimászni belőle. A Pécs elleni hazai 3-0-s győzelemmel bebiztosítottuk a másodosztályú tagságunkat és egy kicsit a szurkolóinkat is tudtuk kompenzálni. Bízom benne, hogy a következő év sikeresebb lesz.”

Dorogifc.hu: Három teljes hét pihenőtök volt, mennyire volt ez elég arra, hogy kikapcsolj a megszokott napi-heti rutinból, amit a labdarúgás okoz?
Papp Máté: „Azt gondolom, hogy szezon közben a folyamatos edzéseknek és mérkőzéseknek köszönhetően olyan erős ritmusban éljük a mindennapokat, hogy ez a három hét pihenő mindenkire ráfért. Az elmúlt pár hónap nem csak fizikálisan, de mentálisan és lelkileg is nagyon megterhelő volt, így több szempontból is fontos volt a pihenés, a feltöltődés. A legnagyobb öröm viszont. hogy a bennmaradás tudatában volt lehetőségünk regenerálódni.”

Dorogifc.hu: Szeretnénk gratulálni, hiszen a kedvesed „igent” mondott neked, avass be kérlek minket egy kicsit a helyzetbe!
Papp Máté: „Köszönjük szépen! Pár nap múlva leszünk 3 éve együtt a párommal, és úgy terveztem, hogy az idei közös nyaralásunkon kérem meg Adél kezét. Mallorcán töltöttünk el egy hetet, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Június 3-án egy egész napos kirándulást terveztünk, ahol bejártuk a sziget gyönyörű helyeit. A lánykérés egy festői környezetben lévő hegyen történt, amire egy gyors és határozott igen volt a válasz. Ez a nyaralásunk így még inkább különlegesre sikeredett.”

Dorogifc.hu: Mik azok a dolgok, amikre alapvetően nem jut időd, de így a szezon vége és a következőre való felkészülés előtt mindig időt fordítasz?
Papp Máté: „Véleményem szerint a felkészülési időszakokat leszámítva alapvetően mindenre és mindenkire lehet megfelelő időt fordítani. A szabadság alatt én a családommal és a barátaimmal szeretek még több időt hasznosan eltölteni, további közös élményeket szerezni.”

Dorogifc.hu: Amikor ezt az interjút készítjük, már túl is vagyunk egy hét munkán, mennyire nehéz most visszarázódni és hogy telt az első három edzésnap?
Papp Máté: „Ez a hét pontosan a visszarázódásról szólt, a héten csak 3 edzést vezényelt a szakmai stáb, hétfőn, szerdán és pénteken.  Mindegyik foglalkozás jó hangulatban telt és a labda volt a főszerepben. Úgy gondolom, ideális ráhangolódás volt a következő hetek nehézségeire és az új idény kezdetére.”

Dorogifc.hu: Sok változás érinti majd a keretünket, hogy látod, milyen csapat vág majd neki az új szezonnak?
Papp Máté: „Jelen pillanatban, erre a kérdésre nem tudok még válaszolni. Az átigazolási időszak elején járunk, meghatározó játékosok távoztak, de bízom benne, hogy versenyképes csapatunk lesz. Borsos Vilmos visszatérésének örülök.”

Dorogifc.hu: Mit vársz magadtól a következő idényben, és miben lesz más ez a bajnokság, mint a legutóbbi?
Papp Máté: „Az ötödik évemet kezdem idén nyáron a Dorogi FC színeiben. Ahogy az elmúlt években, idén is meghatározó játékos szeretnék lenni. A lehető legtöbb mérkőzésen pályára lépni, jó és eredményes játékkal hozzájárulni a csapat sikerességéhez. A bajnokság minden évben egyre kiegyensúlyozottabb, van 2-3 kiemelkedő csapat, de a többi nagyjából egy játékerőt képvisel. A létszámcsökkentés miatt ebben az évben még nagyobb harc lesz a fix bennmaradást érő helyekért. Nekünk is ezek egyikét kell megszereznünk, minden egyes pontnak nagy jelentősége lesz. Az biztos, hogy a hazai közönség előtt eredményesebben kell, hogy szerepeljünk, mint legutóbb, ehhez szükségünk lesz a szurkolók egész éves támogatására is.”