Fiataljaink a profik között!

IMG_5541

Vezet út utánpótlásunkból a felnőtt csapatunk keretéig, igaz ehhez nem elég a tehetség, nagyon sok munkát kell is el kell végezni. Fenyvesi László vezetőedző, lévén, hogy U19-es csapatunk szakmai programját is vezeti, napi szinten mérheti fel tehetségeink fejlődését, amely után többeknek a lehetőséget is megadta, hogy a felnőtt futballban is megmutathassák magukat. Barna Gergő, Pohner Zsolt, Belányi Balázs és Dani Zoltán is azok közé a tehetséges fiatal játékosaink közé tartoznak, akik az elmúlt időszakban több-kevesebb játéklehetőséghez jutottak a felnőttek között, őket kérdeztük tapasztalataikról és céljaikról.

  • Barna Gergő – Tavaly óta felnőtt csapatunk tagja, az idei bajnokságban 6 alkalommal lépett pályára az NB2-ben, 5-ször ebből a kezdőcsapat tagjaként.

Elképesztően nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy saját nevelésű fiatalként az első csapatnál lehetek már egy jó ideje. Nagyon büszke vagyok arra, hogy többször is sikerült, és remélem sikerülni is fog kezdőként pályára lépni. Ez még inkább kiváltságos helyzet! Mindig nagy büszkeséggel húzom magamra a Dorog címeres mezt! Nekem ez még inkább különleges érzés, hiszen 3 éves koromtól vagyok a klub kötelékében. Nagyon sok tapasztalatot szereztem eddig is, és még fogok is. Fel kellett nőni a feladathoz, érettebb lett a gondolkodásom is úgy érzem. Hamar és segítőkészen fogadtak a csapattársak, amikor felkerültem, és ez még több jó érzéssel töltött el. Az első számú célom kiskorom óta mindig is az volt, hogy a felnőtt csapatnál legyek, játszak és fejlődjek. Külön öröm, hogy a szurkolóktól is rengeteg szeretetet kapok, ami úgy gondolom elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán jól érezze magát az ember! Célom minél többet játszani, fejlődni és ha Isten is úgy akarja, nagyobb osztályba játszani, persze ehhez még rengeteget kell fejlődnöm és dolgoznom. Annak is nagyon örülök, hogy az egykori utánpótlás csapattársaim közül is vannak akik felkerültek, és újra együtt játszunk. Páran már be is mutatkoztak, akár kezdőként is. Úgy gondolom jól vették az első akadályt és csak így tovább. Nagyon sok sikert kívánok nekik a továbbiakban is!

  • Belányi Balázs – Az idei nyáron kapott profi szerződést klubunktól, azóta 2-szer volt a felnőtt mérkőzés keret tagja, a Haladás elleni találkozón debütált kezdőként.

A Haladás elleni mérkőzés előtti nap, óriási boldogsággal töltött el amikor megtudtam, hogy keretben leszek vasárnap. A meccs napján miután felkeltem, értesített a vezetőedző, hogy én fogok aznap a kapuban állni. Kellett egy pár perc mire felfogtam, hogy eljött az a pillanat, amire gyermekkorom óta vágytam. Az volt az első, hogy édesapámnak elmondtam a nagy hírt. Rettentően sok erőt adtak azok a szavak amiket mondott nekem. Mire odaértünk Tatabányára, már teljesen át voltam szellemülve. Nagyon sok biztatást kaptam a társaimtól és az edzői stábtól egyaránt. Természetesen a kellő izgatottság meg volt bennem. Amikor sétáltunk ki a pályára, megálltunk egy pillanatra és megláttam magam mellett Rózsa Dánielt, akitől körülbelül 8 éve még aláírást kértem, amikor Dorog ellen játszott a Szombathely a Magyar Kupában, most pedig pacsiztunk életem első profi mérkőzésén! Az az igazság, hogy nem úgy alakult a mérkőzés ahogy azt szerettük volna, de azt a 90. percet amit a pályán töltöttem nem túlélni, hanem megélni kellett! Amikor az első védésemnél megtapsoltak a szurkolók, még nagyobb erőt adott és igyekeztem erő felett teljesíteni! Rengeteg tapasztalatot szereztem amiből tudok majd építkezni, és tudom magam fejleszteni. Nem vagyok telhetetlen, de nem elégszem meg ennyivel. Minél magasabb szintre szeretnék eljutni! Az első szándékom az volt hogy bizonyítani tudjak a csapattársaimnak, a stábnak, és a szurkolóknak egyaránt, hogy váratlan helyzetben is meg lehet bennem bízni és lehet rám számítani. Remélem rövid időn belül ismét bizalmat fognak nekem szavazni és tudok majd bizonyítani. Úgy gondolom, hogy azokkal a fiatal társaimmal, akikkel különösen jól ismerjük egymást, és tisztában vagyunk egymás képességeivel, mindig igyekszünk egymást még jobban biztatni és motiválni, ha esetleg valaki esetleg kezdő vagy becserélik. Az hogy több, mint egy éven keresztül együtt játszottunk utánpótlás meccseken, nagyon sokat számít. Bízom benne, hogy még a Dorog színeiben lesz rá alkalom, hogy mindannyian együtt tudjunk pályára lépni!

  • Pohner Zsolt – Szintén az idei szezonban csatlakozott a felnőtt csapat keretéhez, a bajnokságban pedig 2-szer jutott szóhoz, egyszer a kezdőben, egyszer pedig csereként, továbbá a MOL Magya Kupában is a kispadról beszállva segítette a csapatot.

Szerencsére a bajnokság kezdete óta többször is utazhattam a csapattal mérkőzésekre és egyre több ízelítőt kaptam arról milyen is a felnőtt futball az NB2-ben. A Budafok ellen kezdőként debütálhattam és azóta a Szentlőrinc ellen is szerephez jutottam az összecsapás vége felé. Úgy gondolom ilyen fiatalon minden egyes pályán töltött perc ajándék, és csak a javamra válhat. Szeretnék minél több tapasztalatot szerezni és tanulni a többiektől, és ebben nagyon sokat segítenek a már sokat megélt csapattársaim is. Nagyon pozitívnak tartom, hogy az utánpótlásban jól teljesítő fiatalok megkapják az esélyt a felnőtt szinten is, és most már elmondható, hogy évről évre egyre több hazai nevelésű játékos kerül az első csapat közelébe. Erre tökéletes példa Barna Gergő, akinek a története mindannyiunkat motiválja. A célom az hogy minél többet fejlődjek és a lehető legtöbb időt tölthessem a pályán és ez párosuljon egy jó csapatteljesítménnyel. Hajrá Dorog!

  • Dani Zoltán – U19-es csapatunk gólvágója [4 mérkőzésen már 24 gólnál jár.]

Nagyon örültem amikor megtudtam , hogy a Budafok ellen keretben leszek, mindezt tetézte, hogy pályára is tudtam lépni. Azóta több alkalommal is utazhattam a felnőtt kerettel. Úgy érzem már elfogadtak a csapattársak, be tudtam illeszkedni, sokat tudok tőlük tanulni, mind egyéni, mind csapat szinten. Szeretnék minél több alkalommal a keretben lenni, növelni az NB II.-es bajnokságban, vagy a Magyar Kupában töltött percek számát, tapasztalatokat gyűjteni, felnőni a feladathoz, és tovább fejlődni. Természetesen a későbbiekben szeretnék minél többször a kezdőcsapat tagja lenni , ott a maximumot kihozni magamból és minél több sikert elérni a Dorogi FC-vel. Szerencsés vagyok, mert több fiatal is felkerült az U19-es csapatból pl. Belányi Balázs,Barna Gergő, Pohner Zsolt, így megbeszélhetjük a tapasztalatainkat és persze meg szeretnénk megnyerni az U19-es bajnokságot, úgy ahogy a tavaly. HAJRÁ DOROG!!!