A több hetes felkészülési időszak végeztével augusztus első napján újra tétmérkőzésen láthattuk csapatunkat, méghozzá a nyáron jócskán megerősödő Nyíregyháza Spartacus FC ellen, a Merkantil Bank Liga első játéknapján, semleges helyszínen, Balmazújvárosban. Hatalmas vihar tette kérdésessé a találkozó kezdési időpontját, szerencsére azonban 10 perc csúszással elkezdődött a szezon a mieink számára is.
Cikkünk címét megerősítve határozottan állíthatjuk, hogy annál jobban, mint ahogy tettük, nem is kezdhettük volna a találkozót. Nyíri verekedte át magát két védő között a jobb oldal, majd középre passzolt az ott érkezőknek, az első kapusbravúr után azonban Szedlár már nem hibázott, és meg is szerezte az idei bajnokság első gólját, 0-1. Már a mérkőzés elején kirajzolódott a hazaiak elképzelése, egyik és másik oldalról is számos íveléssel próbálkoztak, de igazán komoly veszélyt egyik sem okozott. Még csak a 9. perc telt el, amikor újra a jobb oldalról vezethettünk támadást, Barna ívelt a hosszú oldalra, ahol ismét Szedlárt találta meg a labda, szélsőnk pedig némi igazítás után a hosszú alsóba gurított, 0-2. Nem szegte kedvét ez sem a Szparinak, irányították a játékot, mi pedig érthető mód inkább átengedtük a területet ehhez a vendéglátónak. Volt azért lehetőségünk ebben az időszakban is, többek között kontrából Szedlár szerezhette volna meg önmaga harmadik találatát, de Fejér védeni tudott, és Szerencsi szabadrúgásánál is ő volt résen, a kapufára ütötte az igencsak jól eltalált pontrúgást.
A 30. perc magasságában jegyezhettünk fel újabb fontos eseményeket, először Barna Gergő egy beadás után lecsorgó labdával kezdett meg egy 70 méteres labdavezetést, pechünkre az utolsó védő az ellenfél büntető területén szerelni tudta, majd ezt követően a mérkőzést nagyban befolyásoló döntést hozott meg a játékvezető azóta is érthetetlen módon, amikor a már sárga lappal rendelkező Sigér Ákost nem állította ki teljesen egyértelmű szituációban, sőt, reklamálásért Lénárth sárgult be. Az eset kritikáját erősíti, hogy Sigér a következő percekben végül elhagyta a pályát, igaz nem piros lappal, hanem a nyíregyházi vezetőedző döntése miatt, mind két fél érezte, hogy hatalmasat hibázott a játékvezető. A pihenő közeledtével leginkább a bal oldalunkon próbálkozott a Novák Csanádot előszeretettel kereső kék-piros együttes, ám Papp Máté rendre állta a sarat és szerelt jó ütemben, a szünetig pedig már az eredmény sem változott, maradt a 0-2.
Amilyen jól kezdődött az első félidő, annyira kellemetlenül a második. Izing Martint kellett nélkülöznünk ápolás miatt egy szpari szögletnél, amely a hosszú oldalra szállt, Gresó lövésébe pedig Novák piszkált bele Mursits esélyeit elvéve, 1-2. Erőt adott ez a találat a hazai csapatnak, mi viszont jól zártunk, vagy a mezőnyben jól odacsúszva, vagy kapusunk révén a levegőben, de stabil volt a védekezésünk, amiből akadt azért kontra lehetőségünk ebben a 45 percben is, érdemes megjegyezni Barna sanszát, ám a játékvezető sípja ezúttal is néma maradt, nem ért büntetőt a középpályásunk ellen elkövetett fault. Nem maradt azonban az a bizonyos síp csendes a 78. percben, amikor mérlegelés nélkül kapta meg második sárga kártyáját Lénárth, ekkor éreztük igazán, hogy ami az első félidőben nem történt meg, az most gondolkodás nélkül igen. Felborult a pálya, egy lapra feltéve mindent, vállalt kockázatot a Nyíregyháza, ami a 91. percben érett góllá, középen nyíltunk ki, Papucsek jó asszisztját pedig Gresó váltotta gólra, 2-2. A három percre meghatározott hosszabbításból még mindig maradt hátra, Pócsik pedig jól ívelt a jobb oldalról a kapunk elé, ahol ismét Gresó érkezett üresen és fordította meg a mérkőzést, 3-2, így bár pontok és pont volt a kezeinkben, végül a Nyíregyháza kezdte győzelemmel az idei pontvadászatot. Folytatás egy hét múlva, ideiglenes helyszínen Tatabányán, amikor is a Békéscsaba együttesét látjuk vendégül a második körben. Hajrá Dorog!
A mérkőzés jegyőzkönyve:
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–DOROGI FC 3–2 (0–2)
Balmazújváros, Városi Stadion, 800 néző. Vezette Szilágyi Sándor (Medovarszki János, Csatári Tibor)
Nyíregyháza Spartacus FC: Fejér (K), Herczku (Kalocsai, 83.), Papucsek, Jánvári, Nemes M., Sigér Á. (Márkus A., 37.), Vass P. (Pócsik, 46.) – Hamed (Csörgő, 46.), Gresó, Zamostny (Paku, 46.) – Novák Cs.
Cserék: Menczeles, Szabó, Paku, Márkus, Szokol, Csörgő, Csilus, Pócsik, Kalocsai, Erdei.
Vezetőedző: Szergej Pacaj
Dorogi FC: Mursits – Nyíri, Dlusztus, Izing, Papp M. – Tóth B., Lénárth, Barna G. (Józsa M., 77.) – Szedlár (Girsik, 84.), Pálinkás (Berkó, 88.), Szerencsi (Csillag D., 88.).
Cseréink: Tulipán, Keresztes, Berkó Pohner, Józsa, Zabari, Csillag, Girsik, Lőrincz.
Vezetőedzőnk: Fenyvesi László
Gólszerzők: Szedlár (0–1) az 1., Szedlár (0–2) a 10., Novák Cs. (1–2) az 50, Gresó (2–2) a 90+1., Gresó (3–2) a 90+2. percben
Kiállítva: Lénárth (78.)
Fenyvesi LászlóFájó a vereség, hiszen a három pont megszerzésére is lehetőségünk volt. Az első játékrészben kettő nullás vezetésünknél elmaradt hazai egy kiállítás, majd a második félidőben nem biztos, hogy Lénárthot ki kellett volna állítani. Ráadásul úgy érzem, nem kaptunk meg egy büntetőt sem. A végén emberhátrányban védekeztünk, és egy perc alatt kaptunk két gólt, ami több mint bosszantó. Ha mindent elmondanék amit gondolok, akkor hosszú ideig nem ülhetnék a kispadon!