Teremtornák egykori nagyjaink emlékére!

csarnok

Miután utánpótlás csapataink januárban ismét edzésbe álltak, a felkészülés és a megemlékezés jegyében klubunk az év téli hónapjainak hétvégéin teremtornákat szervez, megemlékezve korábbi, a dorogi labdarúgásért és annak sikeréért sokat tett játékosok előtt tisztelegve.

2024. január 13-án szombaton 14 órától a Dorogi Városi Sportcsarnok ad otthont első emléktornánknak, amellyel egykori kapusunkra, Ilku Istvánra emlékezünk, amelyen a mieink mellett az FC Esztergom, az Újpest FC, a Komárom VSE és a KFC Komarno mérkőzik meg körmérkőzéses formában egymással az U11-es korosztályban.

Ilku István több, mint 400 mérkőzésen szerepelt a Dorogi FC-ben.

Legendás kapusunk 1933-ban született, sportpályafutása pedig 1947-ben kezdődött dorogi játékosként. 1953-1968 között, 404 mérkőzésen játszott klubunk színeiben, 10 alkalommal pedig a Magyar Válogatott tagja is lehetett. Aktív pályafutása végeztével kapusedzőként és korosztályos edzőként is segítette a Dorogi FC utánpótlás játékosainak fejlődését. Számos egyéni elismerése mellett a Dorogi FC örökös tagja címét is elnyerte.

További emléktornáink:

  • Január 20. 8:00 – Buzánszky Jenő Emléktorna – U12
  • Január 27. 8:00 – Varga János Emléktorna – U13
  • Január 27. 14:00 – Bakonyi István Emléktorna – U8
  • Február 11. 8:00 – Füle Antal Emléktorna – U10
  • Február 11. 14:00 – Monostori Tivadar Emléktorna – U11
  • Február 24. 14:00 – Prohászka János Emléktorna – U7

Minden kedves szülőt és érdeklődőt szeretettel várunk a Városi Sportcsarnok lelátóira! Hajrá Dorog!