Utánpótlás beszámoló: 8. hét!

IMG_6211

Jól sikerült héttel zártuk a versenyidőszak 2. hónapját, hiszen megyei rangadókon tudot nyerni az U15 és az U14, U17-eseink is magabiztosan verték a sereghajtót, továbbá a megyei verseny 1-2. helyén végzett az U13, valamint női felnőtt csapatunk is megőrizte listavezető pozícióját.

Fiú U17

Dorogi FC   10 – 0   Diósdi TC
MLSZ Regionális Közép B csoport, 8. forduló
2021.10.13. – 18:00
Tokod-üveggyár, Monostori Tivadar UP Központ

Kezdőcsapatunk: Kruska (K), Hámori, Balázs, Farkas, Bokán Be., Bredóka, Gere, Bokán Ba., Kishonti, Orosz, Harmat.
Cseréink: Süveges B., Süveges M., Süveges G., Marosvölgyi, Erős.
Vezetőedzőnk: Jánosi Dániel.
Gólszerzőink: Harmat (3), Bokán Be. (3), Bredóka, Bokán Ba., Balázs, Süveges M.

"A csapat számára ez a mérkőzés nagyon fontos volt, és szerencsére az első félidőben megszereztük a vezető találatot. Az egész meccset mi irányítottuk és a helyzetek nagy részét jól fejeztük be. Három góllal tudtam hozzájárulni a csapat sikeréhez. Szép győzelem volt, gratulálok a csapatnak."
Bokán Bence
Mesterhármast szerző játékosunk

Fiú U15

Dorogi FC   5 – 3   FC Esztergom
MLSZ Regionális Közép-Nyugat csoport, 7. forduló
Tokod-üveggyár, Monostori Tivadar UP Központ
2021.10.17. – 12:00

Kezdőcsapatunk: Gágó (K), Pusztai, Haas, Horváth, Janetka, Psenák, Farkas, Kollár, Bíró, Wáry, Huszka.
Cseréink: Molnár, Gubó, Illés-Zsolnay, Ódor, Borhi.
Vezetőedzőnk: Kovács Attila.
Gólszerzőink: Wáry (3), Gubó, Farkas.

Fiú U14

FC Esztergom   1 – 5   Dorogi FC
MLSZ Regionális Közép B csoport, 8. forduló
FC Esztergom Sporttelep
2021.10.16. – 10:00

Kezdőcsapatunk: Safár (K), Mihály, Babocsai, Nagy, Eőry, Dankó, Győry, Borza, Konrád, Ovszák, Papp.
Cseréink: Héjja, Mihov, Sortán, Fekete, Kristofori, Hajdányi.
Vezetőedzőnk: Kovács Attila.
Gólszerzőink: Héjja (2), Konrád, Borza, Kristofori.

Koppánymonostori SE   4 – 4   Dorogi FC
Komárom-Esztergom megyei I. osztály, Északi-csoport, 7. forduló
Koppánymonostori, Berecz Dezső Sporttelep
2021.10.16. – 9:00

Kezdőcsapatunk: Papp (K), Kóra, Magyar, Czérna, Czvik, Nagy, Karaszek, Iváncson, Balog-Bercsényi.
Cseréink: Háromszegi, Hart, Varga, Pálinkó, Gombor, Végh.
Vezetőedzőnk: Petrovics Bence.
Gólszerzőink: Varga (2), Kóra, Hart.

Fiú U13

Dorogi FC I.  1 – 0   DG Tát SE
Dorogi FC II.  5 – 0   Dorogi FC I.
Dorogi FC II.  2 – 0   DG Tát SE
Komárom-Esztergom megyei „A” csoport, 5. forduló
2021.10.13. – 17:00
FC Esztergom Sporttelep

Dorogi FC I.: Papp (K), Ladányi, Gombor, Katona, Simon, Kovács-Mayer, Varga, Repka, Móczár, Mihalovits.
Dorogi FC II.: Háromszegi(K), Wáry, Hart, Végh, Ombodi, Hudoba, Gremsberger, Papp, Kóra.
Szakmai stábunk: Méhes Norbert, Nagyházi Dávid.

Női felnőtt

Fortuna SE  0 – 3   Dorogi FC
Komárom-Esztergom megyei I. osztály, 7. forduló
Komárom, Bozsik Iskola
2021.10.17. – 11:00

Kezdőcsapatunk: Pintérová (K), Szépvölgyi, Papp, Hajdú, Zalavári, Kelenföldi, Pintér, Gáspár, Vidák.
Cseréink: Wieszt, Erdei.
Vezetőedzőnk: Pintér Denissza.
Gólszerzőink: Vidák, Kelenföldi, Wieszt.

Leány U19

Airnergy FC   2 – 0  Dorogi FC
MLSZ Regionális Közép-nyugati csoport, 5. forduló
Siófok, Utánpótlás Sporttelep
2021.10.17. – 12:00

Kezdőcsapatunk: Fehér(K), Maizl K., Éder, Ocskai, Héjja,  Soós, Matyasovszky, Gyulavári, Hajdú, Nebehaj, Szarka.
Cseréink: Putnoki, Molnár, Menyes.
Vezetőedzőnk: Sersztnyev Richárd.

Leány U16

BVSC   0 – 3   Dorogi FC [Megállapított eredmény]
MLSZ Regionális Közép-nyugati csoport, 3/4 pálya, 5. forduló
BVSC-Zugló Stadion
2021.10.03.

Leány U15

Dorogi FC   3 – 0   Réde KSE [Megállapított eredmény]
Komárom-Esztergom megyei I. osztály, 6. forduló
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion
2021.10.14. – 17:00