U9: A Ferencvárost láttuk vendégül!

IMG_8995

A hétvégén megrendezésre kerülő, az idei első Bozsik fesztiválra készülő U9-es korosztályunk rangos ellenfélhez mérhette össze tudását hétfő délután a Buzánszky Jenő Stadionban, hiszen a Ferencváros korosztályos csapata fogadta el meghívásunkat egy 60 perces gyakorlómérkőzés erejéig.

Kimondottan jó iramban kezdte mind a két fél a mérkőzést, már az első percekben öröm volt látni, hogy a csapatok tudatosan építették támadásaikat, sok jó megoldást választva, egymásra nyomást helyezve. Ami a mieinket illeti, az egy kicsit megilletődött kezdés után folyamatosan vették fel a vendég csapat által mutatott ritmust és támadásban és védekezésben is sikerült azokból az elemeket előhozni, melyeket az edzőpáros elvárt a csapattól.

Pihenésre nem sok idő jut majd ezen a héten, hiszen szerdán az MSO Sturovo, csütörtökön pedig az Újpest FC ellen játszanak további edzőmérkőzéseket a srácok, vasárnap pedig a Bozsik fesztiválon lépnek majd pályára.

Nagyházi Dávid, U9 edző:

„Tanulságos mérkőzésen vagyunk túl! Csapatunk már nagyon várta ezt a mérkőzést, de sajnos a túlzott izgatottság és a nagy nevű ellenféltől való megilletődöttség rányomta a bélyegét a mutatott játékra és az eredményre! Ettől függetlenül nagyon hasznos volt számunkra az összecsapás, láthattuk, hogy van hova fejlődnünk és, hogy még nagyon az út elején járunk ! Büszkék vagyunk a srácokra!”

Fotók: