Lénárth Tamás továbbra is a Dorogi FC-nél!

IMG_1675

Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy a Dorogi FC-nél folytatja pályafutását csapatkapitányunk, Lénárth Tamás!

Csapatkapitányunk 2016-ban érkezett Dorogra, azóta mentalitása, és fáradhatatlan játékstílusa miatt sok szurkoló kedvencévé vált. Pályafutása dorogi időszakában rendre a kezdőcsapat tagjaként küzdött csapatunk sikeréért, az előttünk álló szezonban pedig elérheti a 200-as határt is, ami a dorogi pályáralépéseit illeti. Karrierje újabb Dorogi FC-s időszakához sok sikert kívánunk!

"Már 6,5 éve vagyok Dorogon, ez idő alatt pedig nagyon a szívemhez nőtt a klub! Mindig éreztem a megbecsülést, és a szeretetet a klub felől! Úgy éreztem, hogy ebben a nehéz helyzetben segítenem kell a klubnak, és örömmel fogadtam el a szerződéshosszabítást! Bízom benne, hogy sok győzelmet fogunk tudni együtt ünnepelni a szurkolókkal! Hajrá Dorog!"
Lénárth Tamás
Dorogi FC