Kovács Olivér továbbra is a Dorogi FC-nél!

IMG_4558

Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy a Dorogi FC színeiben folytatja pályafutását Kovács Olivér!

A 32 éves belső védő 2022. nyarán szerződött Dorogra, ám rögtön az első mérkőzésen megsérült, végül 15 mérkőzésen, közte 6 alkalommal kezdőként lépett pályára csapatunk játékosaként. A komoly rutinnal rendelkező játékos egyelőre térdsérülése után a rehabilitációját végzi, Bekő Balázs vezetőedző minden bizonnyal szeptemberben számíthat rá tétmérkőzésen. Kovács Olivér pályafutása újabb dorogi időszakához sok sikert kívánunk!

"A múlt szezonom finoman szólva sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, szinte az egész bajnokság alatt sérült voltam, ezt követően mikor nyáron leültünk tárgyalni a hosszabbításomról, gyorsan megegyeztünk, nálam ez a becsületről is szólt, hiszen a klub kitartott mellettem, így egyértelmű, hogy én is kitartok a Dorogi FC mellett, és ahogy csak tudok segítek, hogy elérjük a céljainkat! Hajrá Dorog!
Kovács Olivér
Dorogi FC