Keresztes: Szeretnénk labdát birtokolni és gólokat szerezni!

IMG_8803

A válogatott szünet végeztével vasárnap délután a Kozármisleny együttesét látjuk vendégül a bajnoki pontvadászat soron következő fordulójában. A manapság igen jó formát mutató belső védőnk, Keresztes Krisztián nyilatkozott a mérkőzés előtt.

Dorogifc.hu: A szezon elején kevesebb, majd több lehetőséget kaptál a szakmai stábtól, amivel élni is tudtál, hogyan éled meg ezt és hogy értékelnéd saját magad?
Keresztes Krisztián:
“Igen, sajnos nekem a felkészülés nagy része kimaradt, kisebb sérüléssel bajlódtam, ezáltal nem tudtam a bajnoki rajtig 100%-os állapotba kerülni, ami később sikerült úgy gondolom, mint mentálisan, mint fizikálisan talán ennek köszönhetem a megelőlegezett bizalmat. Saját teljesítményemmel soha nem vagyok elégedett, hiszen aki ismer tudja, hogy mindig fejlődni szeretnék a pályán és a pályán kívül egyaránt.”

Dorogifc.hu: Az elmúlt mérkőzéseken sokat lépett előre a csapat védekezése, osztod ezt a véleményt?
Keresztes Krisztián: 
Véleményem szerint igen, szervezettnek és mentálisan erősnek tartom a csapatot, azon dolgozunk, hogy ez a szervezettség megmaradjon és mellette eredményesek is tudjunk lenni.

Dorogifc.hu: Milyen tartalommal töltötte meg a csapat a válogatott szünetet?
Keresztes Krisztián: “Nagyobb hangsúlyt a támadásépítésre fektettünk, hogyan tudjunk a mérkőzéseken több minőségi helyzetet kidolgozni, majd értékesíteni azokat, véleményem szerint ilyen szempontból előre tudott lépni a csapat.”

Dorogifc.hu: Kiemelt fontosságú lenne a vasárnapi mérkőzésen a győzelem, milyen Kozármislenyt vársz?
Keresztes Krisztián: “Igen, hazai pályán én úgy gondolom nem lehet más cél, szeretnénk a labdát birtokolni és gólokat szerezni, viszont ez nem lesz egyszerű, hiszen egy szervezett, fizikálisan erős Kozármisleny érkezik hozzánk akinek szintén a pontszerzés lesz az elsődleges szempont.”

Dorogifc.hu: Azon az úton haladsz a saját karriered szempontjából, ahogyan azt eltervezted, amikor Dorogra érkeztèl?
Keresztes Krisztián: “Véleményem szerintem igen, szerettem volna ha az első év a tapasztalatszerzésről szól, ami úgy gondolom sikerült is hiszen rengeteg segítséget kaptam vezetőedzőtől, illetve a tapasztaltabb játékosoktól, ennek köszönhetően a ritmust nagyjából a tavaszi szezon kezdetére sikerült is felvennem. A jelenlegi szezonban pedig szeretnék a lehető legeredményesebb lenni a csapattal együtt.”