Gyurácz: A siker érdekében mindent el kell követnünk!

IMG_9942

Rendkívül fontos és bravúrosnak nevezhető Pécs elleni győzelmünk után a decemberi hidegben a futball tavasz első mérkőzésén a Kazincbarcika ellen lépünk pályára vasárnap 13 órától. Az összecsapás előtt belső védőnket, Gyurácz Andrást kérdeztük az első dorogi féléve kapcsán, valamint szó esett a holnapi mérkőzésről is.

Dorogifc.hu: Hogyan értékelnéd az első félévet a csapat, és egyéni teljesítmènyed szempontjából?
Gyurácz András: „Nem árulok el nagy titkot, hogyha azt mondom, hogy nem sikerült teljesítenünk az őszi szezonnal szemben támasztott elvárásainkat. Ami még fájóbb ebben a félévben, hogy voltak meccsek, amikor legalább pontot érdemeltünk volna a meccs képe és a mutatott játékunk alapján, azonban valami miatt mégis elúsztak ezek a pontok. Ezek a pontok viszont nagyon értékesek lehetnek a végelszámolásnál. Ennek az okait kell megtalálnunk és kiküszöbölnünk a lehető legjobban a következő félévben. Egy-egy meccsre már idén is sikerült, ezt kell huzamosabb ideig fenntartanunk az eredményesebb jövő érdekében. A saját szempontomból visszatekintve az őszre a pályán eltöltött perceim mennyiségével elégedett vagyok, örülök, hogy új, nyári igazolásként, két mérkőzés kivételével, a kezdőcsapat tagjaként végig a pályán tudtam lenni. Azonban a jövőben kiegyensúlyozottabb, koncentráltabb játékot várok magamtól, hogy ezzel segítsem a csapatot.”

Dorogifc.hu: Mik voltak azok a fordulópontok amelyek ha jobban sikerülnek akkor a sikeresebb őszt zártunk volna?
Gyurácz András: „Konkrét mérkőzést nem tudnék mondani a félévből, amire úgy tekintenék, mint lehetséges fordulópont. Fordulópont lehetett volna a csapat életében, ha egy győzelem után a következő mérkőzésen is győzelmet tudtunk volna aratni, ilyet viszont nem sikerült produkálnunk ősszel. Egymásután két győzelem mindenképp jót tett volna a csapat önbizalmának és nagyobb löketet adott volna nekünk a jövőre. Erre azonban most újra lehetőség nyílik a holnapi Kazincbarcika elleni mérkőzésen, hogy a múlt hétvégi, Pécs elleni győzelem után ismét nyerni tudjunk.”

Dorogifc.hu: Mit vársz a Kazincbarcika elleni mérkőzéstől?
Gyurácz András: „Küzdelmes mérkőzést várok holnap, nem lesz egyszerű dolgunk. Azonban koncentrált, agresszív játékkal eredményesek lehetünk. Lehet, hogy racionálisabb futballt kell bemutatnunk az eddigieknél, de a siker érdekében mindent el kell követnünk. Az őszi szezonnyitón elszenvedett vereség miatt igyekszünk revansot venni a Kazincbarcikán.”