Gyász: Elhunyt Duró József!

43401868_495986432e210f239d2b05bbed773eeb_wm

Életének 55. évében elhunyt egykori játékosunk és edzőnk, Duró József!

A Berettyóújfaluban született Duró József Debrecenben, a Vasasban, Siófokon és Kispesten játszott, ezt követően 1996-ban az izraeli Bné Jehuda együtteshez szerződött, ahonnan egy idény után hazatért. Pályafutása újabb hazai szakaszát a BVSC csapatánál folytatta, majd 2000 és 2002 között három szezont a Dorogi FC-nél töltött. 2009-ben már edzőként tartozott egyesületünkhöz egészen 2011. elejéig.

Duró József amellett, hogy az 1992-1993-as szezonban magyar bajnok lett a Kispest Honvéd csapatával, 1990 és 1995 között 21 alkalommal ölthette magára a válogatott mezét. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!