Félévértékelő: U13

F

2021 végéhez közeledve utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 5. részünkben Méhes Norbertet kérdeztük az U13-as játékosainkról. 

Az U13-as korosztályunk az elmúlt félévben már bajnoki rendszerben játszott, – ez újdonság a tavalyi szezonhoz képest – azt az elején meg kell jegyezni, hogy a „‘versenyző szekciókban” minden korosztályban fiatalabb évjárattal szerepeltünk, két évre előre gondolkodva.
 
Nyáron tudatosan döntöttünk így, – az MLSZ U12-es korosztályban nem írt ki a Körzet Központok részére bajnokságot – a 2010-es születésű gyerekek az U13 regionális bajnokságban már nagyobb pályamérettel ismerkednek, ami elég nagy kihívást jelent nekik, tanulják a mérkőzések és a korosztályspecifikus alapvetéseket.
 
A fő fókusz itt is a képzésen van, a tehetséges játékosokhoz állítottuk be az irányvonalakat, két agilis edzőnk, Méhes Norbert és Nagyházi Dávid évek óta kitartó és odaadó munkájának most is szép visszaigazolásai voltak. A gyerekek a megyei torna rendszerű bajnokságban is magabiztosan hozták az összes mérkőzést, ahol a korosztály összes játékosa pályára lépett, több mint 20 fiatalember mutathatta meg magát szerdánként.
A korosztályos csapat előnye, hogy a közösség remekül összeszokott társaság, megvan a kémia a játékosok és az edzőik között, így itt már komoly szakmai kihívások elé állítottuk a fiatalokat.
 
A gyorsaság és a gondolkodás sebességének fejlesztése mellett alkalmazkodni kellett a megnövekedett pályamérethez, így a technikai elemekhez megfelelő kivitelezést és energiát raktunk bele, ahhoz hogy jól sikerüljenek a meccsek, legyen sikerélmény. A hétközi edzésmunkában akartuk a lehető legtöbbet megadni a gyerekeknek, elvárás a minőségi, fegyelmezett edzésmunka, az egyéni képességek megmutatása, az alapelvek betartása és minimális szinten az alaptaktikai dolgok megvalósítása. 
 
A fizikai hátrány a korkülönbség miatt ugyan néha nehezítés, de ezt a gyerekek ügyes és kreatív játékkal, olykor taktikus gondolkodással és sok jó megoldással ellensúlyozták, örömet szerezve edzőink, szüleik (szurkolóik) részére.
 
Tehetséges és remek társaság tele jó képességű ifjú labdarúgóval, akik az évek alatt magasra tették a mércét, így a következő időszakban még gyorsabb gondolkodást és ehhez tartó kivitelezést szeretnénk nekik megtanítani, itt sem gondolkodunk számszerű eredményekben, inkább azt elcseréljük a lehető legtöbb tehetség kinevelésére,  ha a kettő együtt érkezik, az a legjobb párosítás. 
 
A jó egyének eldöntik a meccseket, a tehetség úgyis mindig utat fog törni magának.

A csapat heti négy alkalommal edz, ezt heti egy egyéni képzéssel egészítjük ki. Az edzéslátogatottság magas, melyhez nagyban hozzájárulnak a szülők is, amiért nagyon hálásak vagyunk, nagyban megkönnyíti a munkánkat ez a pozitív, és aktív hozzáállás a részükről. Jó hangulatúak az edzések, jó a közösség, ezt bizonyítja az is, hogy a csapatlétszám a félév végén nőtt, hiszen a téli szünet előtt 25 fő alkotta a csapatot. Képzési célunk elsősorban az egyén fejlesztése. Törekszünk arra, hogy technikailag képzett, kreatív és gyors gondolkodású játékosokat neveljünk. Ennek szellemében a gyerekeket többféle pozícióban is szerepeltetjük. Két bajnokságban szerepel a csapat, az U13-as regionális bajnokság és a Komárom- Esztergom megyei U13-as bajnokság. Ezekben a bajnokságokban minden játékosunk egy évvel fiatalabb az ellenfél játékosainál, így folyamatos technikai és fizikális fölénnyel szemben mérettethetik meg magukat. A meghatározott szakmai irányvonalat követjük. A csapat évek óta kezdeményező játékstílust képvisel. Technikailag jól képzett és tehetséges gyerekek alkotják a csapatot, ezért a bajnokságokban sok gólt szereztünk és sikerült a saját játékstílusukat érvényesíteniük, melyet mindenképpen pozitívan értékelek. Minden gyerek fejlődött saját magához képest és örömteli, hogy egyre több gyerek be tud mutatkozni a regionális bajnokságban is. Tavasszal ugyanezen az úton szeretnénk tovább haladni. A fő cél az egyénfejlesztés, de csapattaktikai problémákkal is szeretnénk foglalkozni.