2021 végéhez közeledve utánpótlásunk félévét tekintjük át korosztályról-korosztályra edzőink segítségével, akik csapatuk képzéséről, céljairól, és eredményeikről számolnak be. 3. részünkben Bokán Jánost kérdeztük az U10-es játékosainkról.
U10-es korosztályunknál a legfontosabb az egyéniségek képzése és nevelése. Ehhez minden segítséget megadunk a gyerekeknek és edzőink részére, ugyanis az egyéni képzések mellett a legjobb képességű fiatalok folyamatosan egy korosztállyal tudnak feljebb edzeni, mellette a régiós tornákon játék közben is meg tudják mutatni képességeiket.
A csoportnál három edzőnk dolgozik, Bokán János vezeti a csoportot, aki a gyerekeknél nagy népszerűségnek örvend laza és barátságos, mindig mosolygós stílusával, mellette a klub korábbi kiváló labdarúgója és csapatkapitánya, Faragó Szabolcs segít a fejlődésben, aki minden gyakorlatot precízen tud bemutatni az ifjú tehetségeknek. A harmadik edző a nyáron érkezett szorgalmas, fiatal kolléga, Petrovics Bence, aki az U11-es korosztály vezetőedzője.
A képzést tekintjük a legfontosabbnak, szeretnénk a dorogi futball filozófiáját és DNS-ét már kialakítani ebben a korban elültetni a gyerekeknél, az alapmechanizmusokat
Az U10-es korosztály jómagam mellett, két edzőkolléga vezetésével töltötte az elmúlt félévet, Faragó Szabolcs és Petrovics Bence személyében. A csapatot főként a 2012-ben született gyerekek alkotják, de több, az U9-es csapatból tehetségének köszönhetően kinőtt 2013-as játékos is hozzánk tartozik. Heti három csapatedzéssel, és egy egyéni képzéssel dolgoztunk ebben a szezonban, létszámunk 16-18 fő volt. Egy, a szakmai vezető által előírt 6 hetes periodizációt követünk az edzések tervezésekor, melynek központjában az egyén képzése áll. Konkrét, olyan bajnokság amelyet az MLSZ szervezne, ennek a korosztálynak nincs, így két csapattal az U11-es Körzeti Bozsik Tornán vettünk részt 5 alkalommal a mögöttünk lévő hónapokban, illetve szintén szerepeltünk 8 fordulón át az U11-es Régiós Bozsik mérkőzéseken is, segítve ezzel a nagyobbak létszámát. Az idei évben lehetőségünk volt a kimondottan U10-es korosztályra szabott Kölyök Ligában is versenyezni, amely egy oda-visszavágós, 9 csapatos verseny. Szeretnénk a továbbiakban is a lehető legjobb képzést adni a gyerekeknek, megalapozva azt az alap technikai és taktikai tudást, aminek a segítségével az idősebb korosztályokban már könnyebben boldogulhatnak. Szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, mert azzal a hozzáállással és akarattal dolgozták végig az első félévet, ahogyan azt mi elvártuk tőlük, továbbá nagyon elégedettek voltunk az edzéslétszámmal is. Emellett szeretnék köszönetet mondani a szülőknek is, akik az edzéseken és a mérkőzéseken is nagy segítséget nyújtottak a játékosoknak és nekünk edzőknek egyaránt!
Bokán János