Bozsik beszámoló: Szeptember 18-19.

242275148_4669040846440657_1681870668365361395_n

Sok csapat, sok-sok fiatal játékosának részvételével rendeztünk a hétvégén U11-es Régiós tornát, és U7-U9-es Körzeti fesztivált a Bozsik torna kereteink belül.

Szombaton a nagyobbaké volt a főszerep, a mieink mellett az Újpest FC, a Budai FC, a Mészöly Focisuli, a Biatorbágy, a REAC, a Dunakanyar és a Nyergesújfalu csapatai mérkőztek meg egymással a Monostori Tivadar UP Központ pályáin. A torna összességében sikeresen zajlott le, a résztvevők jó tempójú mérkőzéseket játszottak, kreatív megoldások mellett igyekeztek hangsúlyt fektetni a kezdeményező játékstílusra és természetesen rengeteg gól is született.

A hétvége második napján két korosztály is megkezdte az idei Bozsik szezont, hiszen mind az U7-esek, mind az U9-esek számára ez volt az első fesztivál a 2021-2022-es szezonban. A Dorogi FC négy csapattal vágott neki a napnak és két típusú pályán mérték össze tudásukat a környékbeli egyesületek játékosaival, hiszen a korosztály 4+1 elleni alapjátéka mellett, 3:3 elleni, négy kapus mérkőzéseket is játszottak U9-eseink. Külön örömre adott okot, hogy a nagy létszám miatt a szervezőknek további pályákat kellett kialakítani, így minden gyerek folyamatos játéklehetőséghez jutott a fesztiválon. Ami az U7-eseket illeti, természetesen rövidebb időtartamba, ám kicsit sem kevesebb kedvvel vetették bele magukat a 3:3 elleni játékba a kisebbek is, sok jó játékhelyzet megoldást bemutatva. Szeretnénk megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről mentorunk, Nádudvari Zsolt személyes részvételét a tornán, aki hasznos meglátásokkal és plusz információkkal segítette munkánkat! 

U9-es díjazottjaink.

A tornát követően edzőinket kérdeztük, miként látták a mieink teljesítményét:

"Nagyon örültem, hogy több, mint 20 fővel részt tudtunk venni az első Bozsik-fesztiválon, úgy gondolom hasznos tapasztalatokat szereztek a gyerekek, többeknek ez volt az első alkalom, remélem legközelebb már kevesebb izgulás mellett, még több jó megoldást láthatunk vissza tőlük, külön szeretnék gratulálni a díjazott játékosainknak!"
Kovács Bence
U9 vezetőedző
"Nagyon-nagy örömünkre szolgált, hogy ebben az évben is sok óvodást tudtunk a labdarúgáshoz kötni, a gyerekek pozitív benyomást keltettek bennünk, már rögtön sokak első Bozsikján. Azt gondolom mindenki jól érezte magát és sokat tanult, igazán jó mérkőzéseket láthattunk!"
Szabó Ferenc
U7 vezetőedző