Bene Ferenc: Dorogon igazi csapat van az edzői irodában és az öltözőben is!

IMG_7300

A holnapi Kolorcity Kazincbarcika SC elleni szezonnyitó mérkőzés előtt adott interjút szakmai igazgatónk, Bene Ferenc, akivel lehetőségünk volt a csapat állapotáról, a felkészülés értékeléséről és az előttünk álló bajnokságról beszélgetni.

Dorogifc.hu: A tőled megszokott szenvedéllyel vettél részt a csapat felkészülési időszakában, milyen állapotban volt a csapat a rajtnál és mire volt elég ez a pár hét, hogy előre is lépjen?
Bene Ferenc:
„Dolgoztam NB I-es profi játékosoktól kezdve utánpótlás játékosokig egyaránt, szerintem a labdarúgás különböző szegmensei ebben nem különböznek, mindig 100%-os elhivatottsággal kell művelni! De mondhatom ezt az élet bármely másik területére. Egy tiszteletre méltó kétkezi munkás, vagy akár egy nagyszerű művész sem lehet eredményes, ha nem éli bele magát teljesen a „művébe”. Sajnos több játékosunknak is sérülések miatt ki kellett hagynia a az első 2-3 hetet, így nekik egy kicsit „elcsúszik” a felkészülésük. A teljes szakmai stáb nagy erőket mozgósít, hogy mindenki megkapja az állapotához mérten a megfelelő edzésingereket.”

Dorogifc.hu: A bemutatkozó interjúdban úgy nyilatkoztál, kész vagy bármiben segíteni a vezetőedzőnek, a végső szó azonban az övé. Hat hét távlatából, mennyire érzed egyformának a meglátásaitok és milyennek értékeled a szakmai stábunk?
Bene Ferenc: „Úgy látom, hogy nagyszerű az összhang a stábon belül. Mindenki hozzáteszi a maga „tégláját” az épülő házhoz, amely ugyan még nincs készen, de jól halad az „építkezés”. Én a csapatmunkában hiszek. Dorogon igazi csapat van az edzői irodában és a csapatöltözőben is. A saját szerepem pedig változatlan, mindenben segítem a stábot, de a vezetőedző a „főnök”, a végső döntés az övé, de ez így helyes! Hála Istennek jól kiegészítjük egymást, rengeteget beszélünk, elemzünk. Pontosan látja, hogy mi volt, ami működött a tavalyi szezonban, és mik voltak a hibák. Én pedig júniusi érkezésem óta igyekszem minden apró részletre felhívni a figyelmét. Én sem vagyok hibátlan, de a múltbeli hibák az életünk során előbbre visznek, hogy tanuljunk belőlük, akár mi, akár mások követték azokat el.”

Dorogifc.hu: Mennyire sikerült a hat edzőmérkőzés során azokat az alapelveket a csapatra illeszteni, amelyeket majd a bajnoki találkozókon is elvártok akár egyéni, akár a csapat szintjén?
Bene Ferenc: „Ez egy soha véget nem érő folyamat. Állandóan próbáljuk alakítani a játékos agyát hiszen mindent a központi idegrendszer irányít. Ezért igyekszünk minden edzésen arra, hogy tökéletesítsük a vezetőedző elképzeléseit. Nagyon lényeges, hogy olyan mintákat adjunk a tréningeken mind intenzitásban, mind helyzetmegoldásokban, amikre a mérkőzéseken szükségük lesz. Tehát igyekszünk olyan mérkőzéskontextust létrehozni, hogy a valódi mérkőzésen már többször átélt szituációkba kerüljenek. Úgy gondolom egy nagyon tudatos edzésfolyamatban vesznek részt a játékosok, és tényleg jól dolgoznak! Nagyon nagy energiákat fektetnek az edzésekbe annak érdekében, hogy jobbak legyenek napról napra. Ennek bizonyos jeleit már az edzőmérkőzéseken is tapasztaltuk. A legfontosabb, hogy bízzanak magukban és az elvégzett munkában, ugyanakkor mindig jobbak akarjanak lenni, mint tegnap voltak! Az állandó célok és fejlődési lehetőségek keresése kulcskérdés lesz! Motiválatlan játékos nem lehet a pályán, és eddig nem is találkoztam ilyennel az elmúlt 2 hónapban.”

Dorogifc.hu: Több fiatal játékos is a felnőtt kerettel készült, hogyan értékelnéd őket és ki az közölük, aki leghamarabb megkaphatja a játékperceket bajnoki mérkőzésen?
Bene Ferenc:
„A 2003 előtt született játékosainknak még sokat kell tanulniuk és tapasztalniuk, ugyanakkor több szempontból is meglepően jól teljesítenek eddig, sok olyan megmozdulást láttam tőlük, ami jó alap lehet a jövőre nézve. De ki kell emelnem, hogy segíteni és képezni kell őket, mert még nem kész játékosok!”

Dorogifc.hu: Nem ígérkezik könnyűnek a bajnokság első négy hete sem, hiszen többek között korábbi élvonalbeli klubokkal is rögtön az elején találkozunk, akár pontok tekintetében, akár a játékot nézve mit vársz a csapattól?
Bene Ferenc: „Alapjában véve nekem erről határozott véleményem van. Először is minden csapattal fogunk játszani, nagyon hosszú a szezon. Tehát nem a pillanatnyi részsikerekre kell alapozni, hanem egy hosszú távon is jól működő csapatjátékra! Másodszor tele vagyunk olyan játékosokkal, akiket máshol leírtak, vagy sérülésből nem tudtak visszatérni megfelelően és nem kapták meg az őket megillető bizalmat. Itt mi bízunk bennük, türelmet kell adni nekik, és nyugalmat kell sugározni feléjük, biztos vagyok benne, hogy meghálálják! Nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy mindenki megértse és automatikusan végre is tudja hajtani a vezetőedzőnk elképzeléseit. Rengeteg energiát fektet bele Fenyvesi Laci és a stáb, ők is megérdemlik a türelmet és a bizalmat! Szerintem erősebb keretet sikerült összehozni, mint a tavalyi, és hiszem, hogy minőségibb és intenzívebb edzésmunkát végeznek a játékosok. Mindenki egy évvel tapasztaltabb, rutinosabb lett, ennek meg kell lennie a pozitív eredményének! Dorogon mindig is az öltözői hangulat, a csapat és a szurkolóink erős egysége jelentette a sikerek alapját! Nagyon fontos ez az egység! Én pontosan tudom, hogy nem lehet mindig nyerni, vagy szépen játszani, és ezt pontosan tudják a dorogi szurkolók is. Viszont, ha valaki minden erejét és lelkesedését alárendeli a csapatnak, és „megdöglik” a pályán, azt örökre szívükbe zárják! A lélektelen és motiválatlan játéknak nincs helye Dorogon, ezt tudni kell! Ez a csapat most véleményem szerint jó srácokból áll, akiknek vannak céljaik és most egy olyan lehetőség előtt állnak, ami lehet, hogy soha többé nem jön vissza az életben, ezért nekünk nagyon motivált csapatnak kell lennünk!”