Bekő Balázs: Hazai pályán győzelemre fogunk játszani!

IMG_4990

Ahogyan az előzetes cikkünkben is olvasható volt, szombat délután 17:30-tól a Puskás Akadémia FC II. csapatát látjuk vendégül a bajnokság 4. játéknapján, a mérkőzésről pedig Bekő Balázs vezetőedző osztotta meg véleményt weboldalunknak.

Dorogifc.hu: A mérkőzést felvezető cikkünkben úgy fogalmaztunk, hogy pozitív az összkép a csapat eddig teljesítményével kapcsolatban, a Te szakmai szemed is így látta?
Bekő Balázs: „Abszolút pozitív, a pontszánok és a teljesítmény oldaláról is elégedett vagyok, nyilván vannak hiányosságok, de sok mindenben többet is kaptam vissza a csapattól, mint amit vártam.”

Dorogifc.hu: Eltért-e a heti a megszokott edzésmunka a Puskás Akadémia ellen készülve, és mire helyeztétek a hangsúlyt ezen a héten?
Bekő Balázs: „Nem történt semmi másként, egy folyamatos felkészülésben vagyunk még mindig, amiben próbálunk a fizikális dolgokban előre lépni, mert abban van a legnagyobb lemaradásunk. Természetesen a játékunknak is van helye a fejlődésre, főleg védekezésben, de azt is szeretném hozzátenni, hogy a rutinosabb játékosaink jól hozták magukat, és ez sok holtponton lendítette át a csapatot eddig.”

Dorogifc.hu: Ismét egy alacsonyabb életkorú csapattal játszunk, rejt-e ez veszélyt magában szerinted a gyorsaság és a jó értelemben vett pimaszság miatt, mire számítasz a Puskás Akadémiától holnap?
Bekő Balázs: „Ismerem az akadémiai képzést, tudom, hogy mire fektetik a hangsúlyt és tisztában vagyok azzal is, hogy futballozni fognak tudni, mert rengeteg olyan játékelemmel találkoztak már a fiatal játékosaik is, amit sikeresen elsajátítottak az elmúlt évek folyamán. Az, hogy fiatal együttesről beszélünk, nem kimondottan számít, nyilván a rutin egy felnőtt mérkőzéshez még nincs meg a lábukban, a tempó és a lendület viszont annál inkább, amibe nem lenne jó ha mi is belemennénk.”

Dorogifc.hu: Ejtsünk szót az új igazolásunkról Tóth Lászlóról, miért esett rá a választás, és mit adhat ő a csapatunknak?
Bekő Balázs: „Hasonló pozíciót szerettem volna betölteni, mint amiből sérülése miatt Szerencsi Miklós kiesett, egy olyan játékost kellett találnunk, aki az előrejátékban tud hozzátenni a csapat teljesítményéhez, egy rutinos, gyors, jó képességű támadó csatlakozott a kerethez az ő személyében, úgy gondolom, sőt, biztos vagyok benne, hogy hatékonyabbak tudunk majd vele lenni támadásban.”

Dorogifc.hu: Egyetértesz-e azzal, hogy az első komoly erőfelmérőt jelenti a holnapi mérkőzés, és aláírnád-e előre a döntetlent?
Bekő Balázs: „Nem gondolom, hogy ez lenne az első komoly ellenállást jelentő meccsünk, hiszen eddig is minden 90 percünk komoly erőpróba elé állított minket. Minden egyes mérkőzés különböző, más-más fordulópontokkal és motivációs bázissal rendelkeznek, a holnapi is más lesz számunkra, mint az eddigiek. Aláírni emiatt sem szeretnék előre semmit, főleg azért nem, mert hazai pályán győzelemre fogunk játszani!”