UP Évértékelő: Közép szekció!

upertekelo2

Évzáró cikksorozatunkban utánpótlás edzőink segítségével tekintünk vissza az idei szezon 2022-es évére, második részünkben a középső szekcióit tekintjük át.

U12

Felnőtt csapatunk játékosa, Mészáros Áron vezeti az U12-es csapatot ettől az évtől, és a keretben rejlő tehetség meg is mutatkozott az eredmények formájában is, hiszen 11-ből 8 mérkőzést sikerült is megnyerni a regionális bajnokságban.

A kezdés:
„Július 18-án kezdtük el az edzéseket, heti 4 edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készültünk a szezonra 21 fővel. A legfőbb célkitűzések az egyéni fejlesztés mellett, átállítani a gyerekek fejét arra, hogy csapatként kell dolgozni mind támadásban, mind védekezésben. Emellett a legfontosabbnak azt akartam átadni a játékosoknak, hogy bárki is az ellenfél senkitől sem szabad félniük.”

Előrelépés:
„Úgy gondolom, hogy az első tatabányai edzőmeccshez képest rengeteget léptek előre a srácok mind játékban, mind mentalitásban. A bajnokikon maximálisan próbálják megvalósítani amit az edzéseken gyakorlunk. Mikor egy  erősebb ellenfél ellen játszunk akkor is próbálják hátulról felépíteni a játékot, kihozni a labdát. Néha több, néha kevesebb sikerrel, de a hibákból tanulnak a fiúk, és én is.”

Emlékezetes mérkőzések:
„2 nagyszerű győzelmet, és 1 vereséget emelnék ki. Az első győzelem az Újpest elleni hazai 6-5 siker, azután, hogy a nyári edzőmeccsen nagy arányú vereséget szenvedtünk tőlük. A második a Mészöly Akadémia ellen 6-3. Sajnos ki kell emelnem az Ikarus elleni 7-0-ás elszenvedett vereséget is, ahol megtanulhatták a gyerekek, ha nem tesz bele mindenki aki pályára lép 100%-ot, akkor ilyen pofonokba lehet beleszaladni.”

Kiemelt teljesítmények:
„Rengeteg jó teljesítmény volt. Hétről-hétre, mérkőzésről-mérkőzésre látható volt a gyerekeken a fejlődés, és hogy szeretnének még jobbak lenni.”

Célok a folytatásra:
„Szeretném, ha a mérkőzéseken többet tudnánk birtokolni a labdát és kevesebb gólt kapnánk.”

Köszönetnyilvánítás:
„Szeretném megköszönni Mayer Lászlónak, Váczy Dávidnak, Méhes Norbinak, hogy megkaptam a lehetőséget, és az egész edzői stábnak, hogy bármi problémám volt mindenki nagyon segítőkész volt.”

U13

Sok tehetség és évek óta együtt lévő keret kapott új szakmai irányítást, amikor nyáron a Vígh Ádám – Váczy Dávid kettős vette át az U13-asokat és remek őszt is produkált ez az összetétel, hiszen 11 bajnoki mérkőzésből 9 győzelem mellett csupán 1 döntetlen és 1 vereség a regionális bajnoki szereplés mérlege.

A kezdés:
„Új edzőként, ketten kezdtük a munkát a csapattal, heti 4 edzéssel, és nagyon erős, 24 fős létszámmal. Céljaink között szerepelt, hogy egy fegyelmezett, összetartó közösséget, egyénileg képzett, átmenetekben erős, minden pillanatban a győzelemért hajtó csapatot építsünk.”

Előrelépés:
„A csapat fejlődött, úgy érzem előre léptünk fegyelemben, játéképítésben és  védekezésben egyaránt. Az eredmény minket edzőket sosem érdekelt, sokkal inkább az, hogy hogy fejlődnek a gyerekek.”

Emlékezetes mérkőzések:
„Vannak mögöttünk emlékezetes meccsek, pillanatok, talán azt a két meccset említeném, ahol mindkétszer az utolsó 10 percben fordítottuk meg a mérkőzés állását.”

Kiemelt teljesítmények:
„Nem szeretnék külön senkit kiemelni! Az edzés létszámaink kitűnőek, voltak tartósan jó teljesítmények, és olyan is aki sokat lépett előre, de mindenkinek nagyon sokat kell még tanulni, fejlődni, és ezt minden nap el is mondjuk nekik.”

Célok a folytatásra:
„A tavaszi szezonra a céljaink nem változnak, azt szeretnénk folytatni amit elkezdtünk, és minél több játékost akadémiai szintre vagy a későbbiekben dorogi felnőtt játékossá nevelni.”

Köszönetnyilvánítás:
„Köszönjük a szülők támogató hozzáállását! Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánunk, januárban folytatjuk a közösen megkezdett munkát!”

U14-U15

Tehetséges szakember alkot hosszabb ideje kiváló triót U14-U15-ös csapatainkkal Kovács Attila személyében, amely tényt az is bizonyítja, hogy mind a két korosztály a dobogón telel 27-27 megszerzett ponttal.

A kezdés:
„Egy remek hangulatú, szakmailag értékes edzőtáborral kezdtük a felkészülést, örülök, hogy megvalósulhatott a felvidéki túra. A nyári időszak megszokott nehézségei (nyaralások, hőség, elmaradó edzőmérkőzések) ellenére igyekeztünk a lehető legprecízebben „dolgozni”, az új ellenfelekkel teletűzdelt bajnokságot pedig izgatottan várták a srácok.”

Őszi teljesítmény:
„Ami az U14-eseket illeti, vegyes érzelmeim vannak az őszi versenyszezon értékelése kapcsán, hiszen nagy százalékában jól nézett ki a játék, sok gyakorolt elem megjelent, viszont ez gólokban nem minden találkozón mutatkozott meg. Harmadik helyen várjuk a folytatást – amely megfelel az előzetes céljainknak – de a mérkőzések képe alapján ez lehetne előkelőbb is. Az U15-ösöknél igazi csapatmunkát mutattak be a srácok az ősz folyamán, egy erős mezőnyben a 3. helyet megszerezni nem kis fegyvertény – főként úgy, hogy folyamatosan sérülések, betegségek hátráltatták a munkánkat. Az eredményekre játékkal is rászolgált a csapat.”

Célok a folytatásra:
„A fiatalabbaknál bízom benne, hogy sikerül kijavítani az ősszel tapasztalt hibákat, hiányosságokat és egy szép, eredményes tavasz elé nézünk, a nagyobbaknál pedig bár taktikailag már most rengeteget fejlődött a társaság, a javítandó-fejlesztendő területeket pedig természetesen megbeszéltük, januártól dolgozni fogunk rajtuk!”

Köszönetnyilvánítás:
„Köszönöm a srácok munkáját, a szülők folyamatos pozitív hozzáállását, segítségét! Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Hajrá Dorog!”