UP Évértékelő: Kis szekció!

upertekelo1

Évzáró cikksorozatunkban utánpótlás edzőink segítségével tekintünk vissza az idei szezon 2022-es évére, első részünkben a legfiatalabbakkal kezdve.

U7-U8

Utánpótlásunk legkisebb korosztályait a Szabó Ferenc – Janetka Zoltán edzőpáros évek óta óriási tapasztalat mellett kiemelt odafigyeléssel ismerteti meg a labdarúgás alapjaival.

A kezdés:
„Egy augusztusi edzés után szeptember közepere alakultak ki csoportjaink. Az U8-asoknál ez 15 főt jelent, az U7-ben pedig kb. 16 főre sikerült emelni a létszámot. Az edzéskörülmények adottak, az Eötvös iskola tornatermében tartjuk a foglalkozásainkat továbbra is. Célunk, mint mindig, az új gyerekekkel megszerettetni a labdarúgást, és az alaptechnikai ismereteket megtanítani a gyerekeknek.”

Kiemelt cél, és a létszám:
„Korosztályunkban az összjáték még nem annyira jellemző, ezért inkább az 1-1 ;2-1; 3-2 elleni játékokat használjuk fejlesztésre. A létszámunk az nagyobbaknál stabilnak mondható, az U7-es korosztályban viszont sűrűn cserélődnek a gyerekek, viszont sok az állandóan jelenlévő kisgyermek az edzéseken, ami örömteli.”

A versenyzési lehetőség:
„Természetesen, mint a legtöbb sportolónak itt is a megmérettetések számítanak igazi kihívásnak nálunk, ami a mi esetünkben Bozsik-fesztiválok adta mérkőzésjátékok, ahol nagy létszámmal tudtunk részt venni az első félévben és nagy örömünkre sok pozitív visszajelzést kaptunk a csapataink fejlődéséről.”

Kiemelt teljesítmények:
„Sok nevet mondhatnánk ide, de ha mégis szűkíteni kellene a kört, akkor az U8-ban Boglár Dániel, az U7-ben pedig Mészáros Norbert nevét kellene megemlítenünk.”

Célok a folytatásra:
„A szezon második felében a Bozsik tornákra szeretnénk még több gyermeket elvinni, ahol az ideinél is több jó teljesítményt remélünk a gyerekektől.”

Köszönetnyilvánítás:
„Szeretnénk megköszönni az egyesület vezetőinek, és a szülőknek, hogy támogatnak bennünket a munkánkban!”

U9

Az U9-es korosztály új edzőpárossal vágott neki nyáron a szezonnak, méghozzá Méhes Norbert és Nagyházi Dávid irányításával, akik rengeteget plusz időt és energiát fordítottak a csapat létszámának bővítésére, valamint a lehető leggyakoribb foglalkoztatására és versenyeztetésére, aminek köszönhetően a gyerekek rengeteget fejlődtek rövid idő alatt.

A kezdés:
„Miután öt éven át a 2010-es korosztállyal foglalkoztunk, idén nyáron új kihívás állt előttünk az U9-es csapat kapcsán. Júliusban egy szerényebb létszámú, kb. 13-14 fős csoporttal kezdtünk, de nem volt kétségünk afelől, hogy ebben a korosztályban hamar sikerül majd emelni azoknak a gyerekeknek a számát, akik nem csak tehetségesek, de szívesen tartoznak majd közénk.”

Kiemelt cél, és a létszám:
„Elsődlegesen természetesen a labdarúgás megszerettetése a célunk, igyekszünk ennek megfelelően sok mérkőzésélményt adni a játékosainknak a szintjüknek megfelelően, talán ezzel sikerül a leginkább kötni őket a sportághoz. Ami a szakmai célokat illeti, az egyént szeretnénk fejleszteni és megadni azokat az alapokat, amiket, ha most megtanulnak, akkor a későbbiekben is megállhatják a helyüket, de sosem felejtettük szem elől azt a feladatot sem, hogy a létszámunk mind edzésen, mind a versenyeken megfelelő legyen, hozzá is teszem, hogy jelenleg majd’ 30 fő alkotja a keretet, egy edzésen átlagosan ebből több, mint 20 játékos van jelen.”

A versenyzési lehetőség:
„Ősszel „hivatalosan” csupán négy Bozsik fesztivál szerepelt a programunkban, ez persze nagyon kevés ahhoz, hogy az általunk elképzelt mértékben lépjenek előre a gyerekek a fejlődésben, így számos tornán vettünk részt, vagy szerveztünk edzőmérkőzéseket a csapatnak, kiegészítve ezzel a heti edzésmunkát.”

Kiemelt teljesítmények:
„Sok jó és emlékezetes pillanatot rejt magában a mögöttünk lévő néhány hónap, ami miatt több játékost is ki lehetne emelni, így nagyon nehéz csupán 1-2 főre csökkenteni válaszom, tényleg nagyon örülünk, hogy számos játékos mutatta már most meg a benne lévő tehetséget. Egy közülük Valasek Zsombor, akit azért is könnyebb kiemelnem, mert azokon a tornákon, amelyeken részt vettünk több szakember is kiemelte. Gyors, egy az egy elleni játékban kiemelkedő, veszélyes a kapura és gyakorlatilag minden edzésen részt vesz.”

Célok a folytatásra:
„Nem tervezünk változtatni az eddigi munkafelfogásunkon, csupán szeretnénk azt még hatásosabban végezni. Mivel a létszámunk radikálisan változott, csoportbontásban és egyéni képzések keretein belül is igyekszünk fejleszteni a játékosokat és a folytatásban is ki fogjuk egészíteni a Bozsik fesztiválok adta mérkőzéskörnyezetet, edzőmérkőzésekkel és tornákon való részvétellel.”

Köszönetnyilvánítás:
„Szeretnénk megköszönni a gyerekek remek hozzáállást az első közös félévünkhöz és szüleiknek is, hogy aktív-segítőként vannak mellettünk hétről-hétre, nagyon fontosnak tartjuk ezt, enélkül a kitartást nélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne, igyekszünk ezt azzal meghálálni, hogy a maximumot hozzuk ki a srácokból!”

U10

Kovács Bence vezetőedző feladata az U10-es csapatunk vezetése ebben a szezonban, aki egy megkezdett munkát folytathatott, miután tavaly az U9-eseink fejlődéséért felelt. A gyerekek az eddig tapasztalt versenyek mellett az idei évben már nagyobb terhelést kapnak, ám a visszajelzések pozitívak, mind a mutatott játékot, mind a létszámot tekintve.

A kezdés:
„Az előző szezonban a 2013-as, illetve fiatalabb gyermekekkel dolgoztam. Az idei évben annyi változás történt, hogy az U10-es korosztály, már csak 2013-as születésű gyermekek adják, így ismerkedés szempontjából könnyű dolgom volt, hiszen ismertem minden gyermeket. A nyár folyamán sikerült több meghatározó játékost is igazolni csapatunkba, akik úgy hiszem, hogy abszolút segítik a csapatot és be is illeszkedtek a közegbe. A játékosokon felül új kollegával, Horváth Áronnal vezényeljük a fiatalokat, de úgy gondolom, hogy könnyen összecsiszolódtunk és mindent megteszünk azért, hogy a gyermekek minél jobb játékosokká váljanak mind egyénileg, mind csapat szinten. Létszámunkat tekintve 24 főből áll a keret, az edzéslátogatottság pedig átlagosan eléri a 18-20 főt.”

Kiemelt cél, és a létszám:
„Az eredmény úgy gondolom ennél a korosztálynál, illetve számomra sem elsődleges. Mindig a mutatott játék képe, ami érdekel, és az, hogy a játékosok élvezzék azt, amit csinálnak. Egy teljesen más felállási formát kellett megtanulniuk a gyermekeknek, hiszen a tavalyi 4+1 helyett, idén már 6+1-es létszámban kellett részt venni a Bozsik tornákon, illetve a felkészülési mérkőzéseken. Több edzőmérkőzéssel kezdtük meg a nyári felkészülést, ahol leginkább a pályával és az új posztokkal való ismerkedésé volt a főszerep. A heti három edzés, illetve az egyéni képzés sokat lendített a csapat fejlődésén, hiszen az őszi szezon végére már egyre inkább kezdett beérni az edzésmunka, ez köszönhető a rendszeres edzéslátogatottságnak is. Noha van hova fejlődni, de úgy gondolom jó úton járunk. „

Emlékezetes mérkőzés:
„Az egyik legemlékezetesebb pillanat az őszi félévből, amikor Komárnóban egy igazán színvonalas összecsapást tudtuk játszani. Rendkívül jól és szépen futballoztunk, egy nagyon jó csapat ellen. Úgy gondolom az ilyen mérkőzésekre lehet és kell is építeni.”

Kiemelt teljesítmények:
„Nehéz kérdés, hiszen úgy hiszem, hogy több kimagasló teljesítmény is volt az őszi félév során, akik méltóak lettek volna az ősz legjobb játékosa címre csapaton belül, de úgy gondolom, amiben kollegám is megerősített, hogy Vincze Viktor hozzáállás és teljesítménye megelőzi a többi játékosét, így nem véletlen kapta a korábban említett díjat. A fiúk mellett kiemelném még Mechler Adél játékát is, aki nagyon technikás és ügyes játékos. Meghatározó tagja a csapatunknak.”

Célok a folytatásra:
„Célunk nem lehet más, minthogy minél képzettebb és technikásabb játékosok kerüljenek ki a kezeink közül. Az edzéseken gyakorolt és elvárt dolgok köszönjenek vissza a tornákon és felkészülési mérkőzéséken. Fontosnak tartom továbbá, hogy a foci iránti szeretetüket is tartsuk fent a gyermekeknek, így ennek tükrében dolgozunk a továbbiakban is.”

Köszönetnyilvánítás:
„Köszönöm a szülőknek a befektetett munkát, illetve nem utolsó sorban a gyermekek hozzáállását is. Köszönöm továbbá kollegám segítségét is. Hamarosan találkozunk! Hajrá Dorog!”

U11

U11-es csapatunk is új szakvezetővel az élen vágott neki a szezonnak Horváth Áron személyében. Cikkünk legidősebb korosztálya a Bozsik programban való szereplése mellett a megyei bajnokságban is remekül teljesített.

A szezonkezdet:
„Újként igyekeztem minél hamarabb felvenni az itteni ritmust. Petrovics Bence kollégámmal kezdtem el a munkát a korosztálynál. Maximum 22-24  fős létszámmal dolgozunk, amelyre büszkék lehetünk, hiszen az edzéslátogatottság is elég magas, amely az edzések átvariálásával sem esett vissza. Ebben a félévben próbáltunk kizárólag a kezdeményező alapelvek szerint instruálni a gyerekeket. Lényegesen kevesebb, de annál hasznosabb információkat adtunk át a gyerekeknek.”

Kiemelt cél, és a létszám:
„Az eredmény abszolút sokadrangú szempont ebben a korosztályban. A gyerekeknek a pályán viszont az okoz örömet, ha sok gólt szereznek és győztesen hagyják el. Minden körzeti és  régiós Bozsik tornán, megyei tornán és az edzőmérkőzésen is volt oka a gyerekeknek az örömre. A csapat fejlődésének szempontjából, úgy gondolom pozitívan tekinthetünk vissza az elmúlt fél évre. Ahogy az előző kérdésnél írtam, maximális létszámmal dolgozunk ami bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.”

Emlékezetes pillanatok:
„Élménynek elsősorban a közös utazásokat emelném ki. Mindig jó hangulatban telnek és a gyerekek sokkal többet kommunikálnak egymással, amely később a pályán is visszaköszönhet. Volt jó néhány emlékezetes mérkőzésünk a félév során, viszont én egy edzőmeccset szeretnék kiemelni. Novemberben játszottunk az UTE ellen hazai pályán, ahol a hideg ellenére egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk. Több remek egyéni teljesítmény mellett csapatszinten olyan dolgokat láttam a játékosoktól, amelyeket korábban csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem.”

Kiemelkedő teljesítmények:
„Kapusunkat, Pánczél Dominikot szeretném kiemelni, aki kiváló tanulmányai mellett minden egyes edzésen részt vesz és három különböző versenyben is rendelkezésére áll egyesületünknek, ha szükség van rá. Továbbá Nagy Levit szeretném megemlíteni, aki a csapattal végzett közös munkám során a legnagyobb fejlődésen ment és megy keresztül. Ez az alázatos munkája és a példás edzéslátogatottsága nélkül nem valósult volna meg. „

Célok a folytatásra:
„Nyilván legfontosabb célunk a további fejlődés, illetve minden játékos olyan szintre juttatása, hogy a következő szezonban meghatározó játékosok tudjanak lenni régiós csapatainkban. Ami a játékos mozgást illeti, két játékos már biztosan érkezik a nyáron, akik nagy erősítést jelenthetnek a korosztálynak.”

Köszönetnyilvánítás:
„Szeretném megköszönni a szülőknek és a gyerekeknek a bizalmukat, remélem legalább annyira élvezték a közös munkát, mint én. Továbbá szeretném megköszönni a Klubnak és a kollégáknak, hogy befogadtak és mindenben segítik a munkámat.”