Távozik Mursits Roland!

IMG_7112

Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy kapusunk Mursits Roland távozik klubunktól!

A jelenleg 31 éves kapus 2019. nyarán Ceglédről csatlakozott hozzánk, az elmúlt 3 szezonban pedig több, mint 70 alkalommal kezdődött nevével a kezdőcsapat névsora, amely során számos kiemelkedő bravúrral segítette csapatunkat első számú hálóőrként, és csapatkapitányként, új klubja pedig a nyár elején kivásárolta őt szerződéséből. Köszönünk mindent, amint a klubunkért tett, pályafutása folytatásához jó egészséget és sok sikert kívánunk!

"Kedves Dorogiak! Sokat gondolkodtam, hogy mit írhatnék, hogyan tudnám megköszönni azt a szeretetet, amit az elmúlt 3 évben kaptam Tőletek. Összességében szerencsésnek mondhatom magam, mert minden eddigi állomáshelyemen megbecsültek, de a dorogi évek minden képzeletet felülmúltak. Úgy érzem már az első mérkőzések után kiemelt figyelmet és elismerést kaptam Tőletek, függetlenül attól, hogy a csapat éppen jól vagy rosszabbul szerepelt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy közel két évig viselhettem a csapatkapitányi karszalagot egy ilyen nagy múltú klubnál. Igyekeztem mind a pályán, mind a pályán kívül méltóképpen képviselni a Dorogi FC-t. A hozzám közelebb állók tudják, talán csak egy csapat van, amely közelebb áll a szívemhez, így még az is benne volt a pakliban, hogy Dorogon fogom befejezni a pályafutásomat. Most azonban eljött az a lehetőség, amire tudatosan készültem már egy ideje. Ami számomra óriási kihívás, a családomnak pedig nagy előrelépés. Még egyszer köszönöm Nektek ezt a rengeteg szép emléket, bizalmat, támogatást! Már most várom, hogy újra találkozzunk, és pályára léphessek a dorogi stadionban! Sikeres szezont, szezonokat kívánok Nektek! Hajrá Dorog!"
Mursits Roland
3 dorogi szezon után távozik.