Berkó Ádám: Valóban lerogytam és meg is könnyeztem!

IMG_6030

Középhátvédünk Berkó Ádám, már a tizedik szezonját kezdi meg dorogi színekben az augusztusban rajtoló bajnoksággal, vele készített egy kicsit személyesebb hangvételű interjút a dorogifc.hu! 

Dorogifc.hu: Nehéz szezon van mögöttetek, hogyan tekintesz rá vissza?
Berkó Ádám: „Igen ez több, mint nehéz volt, főleg a tavaszi fele. De visszakanyarodnék az egész 2021-es naptári évre. 2020-ban az őszi szezonunk után – mióta feljutottunk – a pontokat tekintve a leggyengébb őszt produkáltuk, és kiesőzónában teleltünk. Majd egy jó téli felkészülés után a tavasz jól sikerült és „simán” bent maradtunk. Majd a nyáron kisebb játékosmozgás után a csapat „magja” egybe maradt és ősszel tovább tudtuk vinni a formánkat, ami azt eredményezte, hogy 30 pontot gyűjtve a legeredményesebb őszi szezonon voltunk túl. Érezte mindenki, hogy a 7. helyünk nem a realitás, de megdolgoztunk érte és egy kis szerencsével fűszerezve ott teleltünk. Szakmai stáb is folyamatosan kommunikálta és mi játékosok is többször beszéltük ne essünk abba a hibába, hogy belekényelmesedünk és magunknak nehézzé tegyük a bajnokság második felét. Sajnos nehézzé tettük… Megemlíteném – nem kifogásként – ezen a télen azért több játékos covid miatt 2-3 heteket hagyott ki, többen sérüléssel bajlódtak. Köztük én is január közepén edzettem először 3 hónapos kihagyás után. Így mondhatni a téli felkészülésen nem lehetett minőségi munkát végezni, mert volt, hogy 12-14-en edzettünk. Számítottunk rá, hogy valószínűleg az első 4-5 fordulóra az hatással lesz, hogy erőnlétileg összeszedje magát mindenki. Sajnos itt 4 kieső jelölttel is játszottunk, amikből nem jöttünk ki jól. Itt megemlíteném a  III. kerület és a Tiszakécskei elleni haza meccsünket, ahol szerintem jobbak voltunk, de az említett okok miatt, nem voltunk csúcsformában, és olyan hibákat vétettünk, amiket alapjáraton nem szoktunk. A fociba nincsen „ha”, de ebből ha csak 1 meccset behúzunk, akkor nem kellett volna izgulni egészen a Pécs meccsig. A sorozatos sikertelenségből és negatív spirálból amibe belekerültünk nagyon nehéz kimászni. Minden mindenre rányomja a bélyegét. Nem csak a pályán van jelen, hanem otthonra is magunkkal visszük. Nem az van, hogy lelépsz a pályáról, és ott hagysz mindent, a feszültség, a bánat, a kudarc jön haza veled. Minden percben ezen gondolkozol. Rosszul alszol, forgolódsz, agyalsz éjszakánként, másnap fáradtan kelsz, így edzel, így mész meccsre. Legalábbis nekem minden a foci körül forgott, és hiába akartuk, hiába tettünk meg minden tőlünk telhetőt nem sikerült. Ez egyre mélyebbre taszított minket. Így nem túlzás azt állítani, hogy már nagyon görcsössé váltunk. A kérdésre visszakanyarodva: Mikor Győrben lefújták az utolsó meccsünket. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy túl vagyunk rajta. Megmenekültünk és a következő években nem kerülhetünk ilyen helyzetbe.”

Dorogifc.hu: Csupaszív játékosnak ismerünk, a Pécs ellen szerzett második gólunknál a földre zuhanva örültél annak, hogy sikerült bennmaradni, mik voltak a legszebb pillanatok a tavalyi szezonban számodra?
Berkó Ádám: „Valóban lerogytam, és ha őszinte akarok lenni meg is könnyeztem. És nem csak én. A feleségem sírva ugrált a kerítésnél, a gyerekeim tapsoltak, kiabáltak örömükben. Nagyon nehéz időszak volt ez számukra is. A folyamatos feszültség ami áradt belőlem, a jövő bizonytalansága… Ránk családostól igaz az az idézet: „ A foci több, mint sport, a foci egy életforma „ Ez tölti ki a napjainkat. Gyerekeim is heti 4 edzésre járnak, ez az életünk. Legszebb pillanatot nehéz említeni. Az előző szezonokban mindig sok ilyen volt. De ez a szezon kevés élményt adott. De megemlíteném a Haladás elleni meccsünket, ahol először kezdtem a hosszú kihagyásom után és nyerni tudtunk egy vereség sorozat után. A kérdésben említett Pécs elleni meccs mindegyik góljára mindig emlékezni fogok. Most is kiráz a hideg, amikor 2-0-ra vezetsz, a kispadról pedig kapjuk az infókat, hogy a többi mérkőzés úgy alakult, hogy biztosan bennmaradunk. Minden szikla és teher leesik a válladról. Felszabadító jó érzés, de jövőre inkább elcserélném, azzal, hogy az utolsó fordulókban minél jobb helyezésekért játszunk majd és el is érjük azt.”

Dorogifc.hu: A megszokott néhány hetes pihenő jutott a csapatnak, hogy telt a nyári szüneted?
Berkó Ádám: „Igen, 3 hét teljes pihenőt kaptunk. Első héten otthon tevékenykedtem, a kertben dolgoztunk sokat, délutánonként pedig a gyerekeim edzését néztem. Fiúnk óvodai ballagása után Ciprus fele vettük az irányt. Csodálatos 10 napot töltöttünk Páfoszon. Nem csak feküdtünk a parton, ezt 2 gyerek mellett nehéz is kivitelezni – nevet -. Aktívan töltöttük, sokat kirándultunk, túráztunk, próbáltunk minden látnivalót megnézni. De persze úsztunk is, homokvárat építettünk, és a strand foci se maradhatott el. Június 13-án megkezdjük a felkészülést a következő szezonra, ami a létszám csökkentés miatt egyik csapatnak se ígérkezik könnyűnek.”

A kisebbik Berkó a Bozsik Fesztiválon.

Dorogifc.hu: A kisfiad is az utánpótlásunkban focizik, hogyan látod az ő helyzetét, és lesz-e még egy Berkó a Dorogi FC felnőtt csapatában évek múlva?
Berkó Ádám: „Nagyon remélem! – nevet – A feleségem megígértette vele nyaralás alatt, hogy olyan jó focista legyen, hogy vegyen neki egy tengerparti házat. Még a páfoszi stadionnál is megállt megkérdezni, hogy nem szeretne-e átigazolni hozzájuk, mert akkor kint élhetnénk… Rábólintott, úgyhogy behajtjuk rajta! Viccet félretéve… Csinálja azt amit szeret, mi minden támogatást megadunk hozzá. Természetesen örülnék neki, ha nagyobb karriert futna be, mint én. Teniszben is kimagasló volt, de a heti 4 foci mellett nem fért meg még egy komoly sport, így választania kellett. A foci maradt. Minden labdajáték fekszik neki. Közben heti egyszer síelni is jár. Nagyon mozgékony, sokat tud futni, gyors, terhelhető. 6 évesen az U9-ben edzett már egész évben. Bármilyen versenyre megy, ő nyerni akar, nem adja fel, küzd. A foci mellett, futóversenyekben jeleskedik. De egy társas vagy kártyajátékban is, Lilla, Lana a játék örömért játszik, de Nolen az én vérem, ő nyerni akar. Úgyhogy köztünk nagy csaták zajlanak. Egyébként kislányom Lana is Dorogi FC U6-os csapatában focizik 3 éves kora óta. Sokat fejlődött 1 év alatt, simán beilleszkedett a fiúk közé. Bár itthon kapja a kiképzést rendesen, nem kíméli Nolen, egyenértékűen játszanak.”

Dorogifc.hu: Mint, minden nyáron az idei átigazolási időszakban is jócskán formálódik majd a csapat, hogy érzed, erősödik majd a keretünk a következő évadra?
Berkó Ádám: „Talán erre a kérdésre a vezetőség és a szakmai stáb jobb választ tud adni. Az biztosan látszik, mint már említettem is, hogy a következő években minden csapat meg fog szenvedni a biztos bennmaradással. Sok távozó és sok érkező mellett, minél gyorsabban egy csapattá kell válnunk. A Dorogi csapat mindig az egységességétől volt erős. A pályán meg kell szakadnia minden egyes játékosnak, hogy a Dorogi FC még sokáig az NB2-ben szerepeljen.”

Dorogifc.hu: Milyen személyes célokkal vágsz neki a 2022-2023-as szezonnak?
Berkó Ádám: „Sokat szenvedtem az elmúlt időben a térdemmel. Dorogon a 10.szezonomat kezdem meg és szeretnék sérülésmentesen egész évben edzeni és minél több mérkőzésen pályára lépni. Úgy érzem, hogy a rutinommal és a mentalitásommal sokat tudok majd segíteni a csapatnak.”