Oldal: A csapategységnek köszönhetően kijöttünk a gödörből!

IMG_0438

A nyáron csapatunkhoz szerződő Oldal Tiborral készített villáminterjút weboldalunk a téli szünet közepén, hiszen január első hetétől a csapat elkezdi felkészülését a bajnokság folytatására! 

Így teltek az ünnepek:
„Különleges volt számomra az idei karácsony, mert már a kislányunk is velünk volt. A szünetre hazautaztunk Ceglédre, valamint feleségem családjához, Tápiószelére. Mindig feltölt az itt töltött idő. Idén mi díszítettük fel a fát mindenhol és mi sütöttünk a családnak bejglit. Jó volt úgy eljönni a szünetre, hogy a 7. helyen telelünk.”

A szezon első feléről:
„Bár a szezon közepén volt egy mélypont, ahol nem úgy jöttek az eredmények, ahogy elterveztük, de hála Istennek a csapategységnek köszönhetően együtt kijöttünk ebből a gödörből. A bajnokság végén már jó eredményeket tudtunk produkálni, szerintem ennek is köszönhető a hetedik hely.”

A saját teljesítményéről:
„Sajnos a bajnokság feléig én nem tudtam a csapat rendelkezésére állni egy sérülés miatt. Viszont ahogy visszatértem a csapathoz, úgy érzem én is hasznos tagja tudtam lenni.”

A bajnokság folytatásáról:
„Remélem a következő félévben még jobban a csapat hasznára tudok lenni. Most egy igen rövid felkészülés vár ránk. Január végén már bajnoki pontokért fogunk harcba szállni. Bízom benne, hogy ugyanilyen sikeres lesz a tavaszi félévünk is.”