Előzetes: Caola SC Sopron – Dorogi FC

IMG_6096

Sopronba látogat a hosszúhétvégén NB3-as felnőtt csapatunk, ahol a harmadosztályú bajnokság 12. játéknapján a tabellán közvetlen rivális ellen lépünk pályára.

Miután pontszegény szeptembert zártunk, az ősz második hónapja már sokkal pozitívabb képet fest csapatunk szemszögéből, ezt a szériát kellene most vasárnap az ellen a Sopron ellen folytatni, amely együttes közvetlen a mieink után helyezkedik el a tabellán 11. fordulót követően. Októberben eddig veretlen csapatunk, két egyforma arányú győzelmet arattunk a Csorna és a Kelen ellen, – mindkét zöld-fehér csapattal szemben 3-2-re nyertünk hazai pályán – emellett a tavalyi bajnok Veszprém otthonából is sikerült pontot csenni. Bekő Balázs vezetőedző ismét számíthat majd Kovács Olivérre a védelemben, akinek piros lapja után egy mérkőzéses eltiltása a Kelen mérkőzésen letöltésre került, vele ellentétben viszont kevés esély mutatkozik Belányi Balázs és Barna Gergő játékára is, előbbi pályára lépése betegség, utóbbi sérülés okán kérdéses a hűség városában.

A Caola SC Sopron együttese a 16 fős csoport 9. helyezettje jelenleg, 4 győzelmük mellett 2 alkalommal tudtak még 1-1 pontot szerezni, további 5 mérkőzésük pedig vereséggel zárult, a legutóbbi körben a Bicske győzte le őket, de nem találkoztak még az odavágók során az aktuális dobogós III. Kerület – Tatabánya –  Veszprém trió egyikével sem. Bücs Zsolt együttesének legeredményesebb játékosai az ex-győri Szabó Tamás 8 góllal, valamint a saját nevelésű Kocsis Ármin, aki 5 alkalommal örülhetett találatnak az idei szezonban. Vendéglátónk hazai pályán eddig 4/3 győzelemi mutatóval rendelkezik, így könnyű mérkőzésre semmiképp sem számíthatunk a vasárnap. Hajrá Dorog!