Rácz Ferenc: Szeretnék a csapat meghatározó tagjává válni!

IMG_3998

Új szerzeményünket, Rácz Ferencet kérdeztük átigazolása kapcsán, illetve céljairól pályafutása új állomáshelyén.

Dorogifc.hu: Sok szeretettel köszöntünk a Dorogi FC-nél! Miért döntöttél úgy, hogy nálunk folytatod a pályafutásod?
Rácz Ferenc: „A Klub érdeklődéséből adódóan beszéltem a Mesterrel. Ez után a beszélgetés után azt gondoltam, hogy ez a legjobb választás ahova most mennem kell. Mindezek után hamar meg is tudtunk állapodni a vezetőséggel. „

Dorogifc.hu: Több, mint 60 alkalommal szerepeltél az első osztályban is, milyen típusú játékossal bővült a keretünk személyeddel?
Rácz Ferenc: ” Támadó pozícióban több helyen jól érzem magam. Szeretem az 1-1 elleni játékot, illetve a lövések az erősségem. Szeretnék érett jó döntéseket hozni a pályán amivel előre segíthetem a csapatot.”

Új igazolásunk már a csapattal együtt tréningezik.

Dorogifc.hu: Kedden csatlakoztál a kerethez, mik az eddigi tapasztalataid a klubról, a stábról és a játékostársakról?
Rácz Ferenc: „Nyilván első benyomásokról tudunk csak beszélni, amik abszolút pozitívak. Bőven van minőség a csapatban, ami azt is jelenti, hogy mindig van hely hova fejlődni. Remélem tavasszal együtt leszünk még jobbak.”

Dorogifc.hu: Mik azok a rövid és hosszú távú célok, amiket kitűztél magad elé karriered új szakaszában?
Rácz Ferenc: „Élvezni akarom a játékot, mert ha élvezel valamit az azt jelenti, hogy sokkal több energiát tudsz mozgósítani, amit bele tudok rakni a csapat támadójátékába. Fizikálisan jól érzem magam, bár van egy kis lemaradásom még. Szeretnék a csapat meghatározó tagjává válni a következő félévben.”

Dorogifc.hu:  Mit üzennél a szurkolóinknak?
Rácz Ferenc: „Jöjjenek ki sokan a mérkőzésekre, mert benne van a csapatban a szórakoztató jó foci!”