Első számú kapusunk egy hosszabb sérülést követően csak a szezon utolsó összecsapásaira térhetett vissza a mögöttünk lévő szezonban, most azonban újra 100%-os állapotban várja a szezont. Weboldalunk Mursits Rolandot kérdezte, főként az augusztusban induló pontvadászattal kapcsolatban.
Dorogifc.hu: Bizonyára nem a terveid szerint alakult az elmúlt szezon, a múlté már a sérülésed?
Mursits Roland:„Álomszerűen indult az előző szezon mind a csapatnak, mind nekem, de sajnos ősszel hullámvölgybe kerültünk és egészen a téli szünetig nem is tudtunk ebből kikecmeregni. Nekem sajnos novemberben eltört a csuklóm, és a téli-tavaszi rehabilitációmat a koronavírus is nehezítette, így csak májusban térhettem vissza a csapatba. Remélhetőleg most már minden sérülést és betegséget letudtam, és idén tényleg csak a futballra kell koncentrálnom.”
Dorogifc.hu: Nagyot küzdött a csapat, és végül a 14. helyen zárt, miben rejlett meglátásod szerint a siker?
Mursits Roland: „Remekül kaptuk el a tavaszi rajtot, és ezt a jó sorozatot egészen áprilisig ki tudtuk tolni, amikor tulajdonképpen már be is biztosítottuk a bentmaradást. Télen jól sikerültek az erősítések, elengedhetetlen volt a keret megerősítése. A siker a minőségibb játékoskeret mellett szerintem a csapategységben rejlett, mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt, amiért hétköznap az edzéseken, és hétvégén a mérkőzéseken is mindent alárendelt. Továbbá ki kell emelnem, hogy a játékosok és a szakmai stáb remekül megértették egymást, nagyon jó munkaviszony alakult ki, ennek is köszönhető, hogy szinte minden játékos a maximumot tudta kihozni magából.”
Dorogifc.hu: Hetek óta tart a felkészülés, milyen munkát végez a csapat és hogy sikerültek az eddigi felkészülési mérkőzések?
Mursits Roland:„Kemény munkát végzünk extrém melegben, de ez teljesen normális ilyenkor, minden bizonnyal a többi csapat is így tesz. Az eddig felkészülési mérkőzések eredményt tekintve jól sikerültek. Természetesen van még hova fejlődni, de körvonalazódik egy tavalyihoz hasonló masszív csapat.”
Dorogifc.hu: Borsos Vilmos távozott a közvetlen kollégák közül, egy fiatal tehetség utánpótlásunkból Belányi Balázs személyében viszont csatlakozott a kapusokhoz, hogyan zajlik a kapusok munkája?
Mursits Roland:„Igen, Vilinek lejárt a kölcsönszerződése, és visszatért Paksra. A sérülésemnek köszönhetően előtérbe került, és úgy gondolom összességében jó teljesítményt nyújtott, ezúton is sok sikert kívánok neki a pályafutásához. Helyette csatlakozott hozzánk Belányi Balázs, akiben látunk potenciált, remek fizikai adottságokkal rendelkezik, és még mindig csak 17 éves. Igyekszünk segíteni a fejlődését.”
Dorogifc.hu: Mik a személyes céljaid a hamarosan kezdődő bajnoki idényben?
Mursits Roland:„Ennyi mérkőzéssel a hátam mögött már nem egyénben gondolkodom, hiszen egy kapus csak egy jó csapat mögött lehet sikeres. Persze a csapatnak is szüksége van egy stabil kapusteljesítményre, úgyhogy szeretnék újra vezére lenni ennek a remek társaságnak. Emellett szeretném meghálálni a bizalmat, hiszen a sérülésem és betegségem alatt is minden segítséget megkaptam a vezetőktől és szakmai stábtól, hogy újra 100%-os állapotban legyek. Úgy érzem ez sikerült, úgyhogy rendkívül motiváltan készülök az idei szezonra.”
Dorogifc.hu: Átalakulóban van keretünk is, hogy látod, erősebbek tudunk lenni jövőre?
Mursits Roland:„Bár létszámban nagy változás nem történt, sajnos elvesztettük néhány meghatározó játékosunkat. Természetesen a vezetőség, az érkező játékosok és mi régiek is azon dolgozunk, hogy tudjuk őket pótolni. Az elszántságon és az akaraton nem fog múlni, azt megígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy legalább a tavalyihoz hasonló eredménnyel zárjuk a szezont.”
Dorogifc.hu: A bajnokság augusztusi időszakában 6 mérkőzést is játszunk, milyen rajtra számítasz a csapattól, és mik lehetnek a reális céljaink idén?
Mursits Roland: „Nagyon fontos lesz az augusztusi rajt, hogy ez a pozitív légkör ami január óta jellemzi a csapatot elkísérjen minket minél tovább az őszi szezonban. Nem ismerjük még a mezőnyt, ezért nehéz lenne tippelni. Én azt mondom, ha egy év múlva ilyenkor ugyanígy NB2-es csapata lesz Dorognak, akkor a minimális célt elértük, de nagyon szeretnénk ezt minden idegeskedés nélkül, egy stabil középcsapatként megélni.”
Dorogifc.hu: Mit üzennél a szurkolóinknak?
Mursits Roland: „Remélem, hogy nem kell már sokat várni arra, hogy újra együtt ünnepelhessünk a mérkőzések után. A szurkolóinknál szerintem már csak mi játékosok várjuk jobban a dorogi stadionrekonstrukció befejezését. Addig is megköszönjük, ha elkísérnek minket az ideiglenes otthonunkba és az idegenbeli mérkőzésekre. Igyekszünk jó és eredményes játékkal meghálálni, hogy útra kelnek miattunk. Hajrá Dorog!”