Felkészülés az utánpótlásban: U10-U11!

up_u9

Bozsik korosztályaink július közepén kezdték a munkát, az U10-esek és az U11-esek is Dorogon edzenek a Buzánszky stadionban.

Az U10-es korosztályban a folytonosságot visszük tovább Kovács Bence személyében, aki tavaly óta dolgozik a fiatalokkal, viszont egy új segítő, Horváth Áron csatlakoziik mellé. Két agilis edző, akik fiatalos lendülettel építhetik tovább a korosztályt, 20 fővel dolgoznak majd, minden játékos 2013-ban született. Itt is az egyén fejlesztése és a közösség építése a cél, ráadásul az új pályamérettel (6+1) történő ismerkedés, az újonnan tanultak kialakítása és automatizmusa mellett a klubhoz kötődés kiépítése is jelentős feladattal bír. Hetente 3 alkalommal tartunk edzést, plusz a legügyesebb gyerekek számára egyéni képzést szervezünk. A nyári időszakban a közösség építése és a több edzés céljából belső tábort szervezünk augusztus utolsó napjaiban, mellette sok mérkőzést játszanak a gyerekek.

Érkezett: Vonka Csepel (FC Esztergom), Mechler Áron (DG Tát), Mechler Adél (DG Tát)

Július közepén kezdtük meg az U10-es korosztállyal a 2022/23-as szezonra történő felkészülést. A nyári szünet és a nyaralások ellenére viszonylag jó edzéslétszámmal tudunk dolgozni már a kezdetek óta. Felkészülési programunkban a hétközi edzéseken felül rengeteg edzőmérkőzés szerepel, ami még jobban szolgálja a játékosok fejlődését. A nyár folyamán négy nagyszerű játékost sikerült igazolnunk a csapathoz, így úgy gondolom, hogy egy remek csapatot tudunk összerakni a különböző megmérettetésekre. Hajrá Dorog!

Az U11-es korosztályban is törekedtünk a folytonosságra és Petrovics Bence edzőként továbbra is a gyerekekkel dolgozik, mellette Horváth Áron fogja vezetni a csoportot. Elkezdtünk tavaly egy programot, amelynek lényege, hogy a képességek szerint alakítjuk ki a csoportokat, ahol a regionális kerethez tartozó 20 ifjú labdarúgó mellett másik 20 játékost foglalkoztunk Dorogon, ahol szintén két edzővel tudnak majd dolgozni a fiatalok. Változatlanul az egyén fejlesztése és felzárkóztatása mellett a játékhelyzeteken keresztül történő tanulás és a technikai elemek elsajátítása a feladat. A korosztály idén több helyen is versenyezhet majd, a körzeti és régiós megmérettetések lesznek hétvégenként. Itt is szervezünk belső tábort augusztus utolsó napjaiban, ahol a közösség építése mellett több edzés, programot tartunk a fiataloknak. 

Érkezett: Varga Marcell (Nyergesújfalu)

Július 18-a óta dolgozunk együtt a játékosokkal. A nyaralásokat leszámítva kifejezetten jó létszámmal tudunk készülni. Nagy hangsúlyt fektetünk a korosztályos képzési célok teljesítése mellett az egyéni technika fejlesztésére is. Több edzőmérkőzést is volt szerencsénk játszani, ahol ‘éles’ helyzetben is megfigyelhettem a gyerekeket, úgy gondolom sikeres és élménydús szezon áll előttünk, ha mindenki alázattal a lehető legjobbját szeretné nyújtani.