Ez történt a szurkolói ankéton!

IMG_7184

A július utolsó hétvégéjén az aktuális szezon nyitómérkőzése előtt tartottuk meg szurkolói ankétunkat, melyen klubunk szimpatizánsai megismerhették klubunk, az idei szezonra kitűzött céljait, továbbá természetesen kérdezhették is a szakmai stáb delegált tagjait. Cikkünkben az elhangzottak közül, a legfontosabb témákat gyűjtöttük össze. 

Tóth László technikai vezető nyitotta meg az este 7 órakor kezdődő eseményt, amikor is a  megjelent szurkolók mellett, Sitku Illés sportigazgatót, Bene Ferenc szakmai igazgatót, Fenyvesi László vezetőedzőt, valamint játékosaink közül új igazolásunkat Kovács Olivért, és Lénárth Tamás csapatkapitányt köszöntette a dorogi Intézmények Háza előadó termében.

Sitku Illés sportigazgató.

Sportigazgatónk, Sitku Illés elsőként örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az elmúlt évekkel ellentétben amelyet a covid járvány okozott, most újra lehetőségünk volt a szurkolói ankét megrendezésére. Ezt követően a klub háza táján bekövetkezett változásokról ejtett szót, többek között a szakmai stáb összetételének változásáról, ahová Bene Ferenc, mint szakmai igazgató, Jánosi Dániel, mint asszisztens edző, és az aktív pályafutását befejező játékosunk Dlusztus András, mint rehabilitációs edző érkezett, míg Havrán József erőnléti edző a Vasas FC-hez távozott. Dorogra a nyári átigazolási időszakban szerződtetett játékosok bemutatásával folytatta gondolatmenetét sportigazgatónk, de szó esett Tulipán Ákos, Szerencsi Miklós, Tóth Barnabás és Vígh Ádám szerződéshosszabbításáról is. Két fiatal tehetségünk előre lépése is témát szolgáltatott, hiszen Ferkó Máté és Harmat Zsombor személyében utánpótlásunk újabb két reménysége bizonyíthatja rátermettségét a jövőben a felnőttek között – előbbi élete első profi szerződését kötötte a klubbal -, de a keret tagja lesz természetesen továbbra is Pohner Zsolt is. A Vasas FC-vel kötött kooperációs szerződés is az említett témák között szerepelt, az egyezség szerint az angyalföldi klub öt név közül –  Faragó Bálint, Sztojka Dominik, Szilágyi Szabolcs, Szalai József, Kapornai Bertalan – biztosít majd hivatalos kooperációs játékengedéllyel a Dorogi FC számára olyan fiatalt, aki akár a fiatal szabály okán is segítség lehet számunkra. Sportigazgatónk arról is beszélt, hogy a  tavalyinál egy nehezebb bajnokságra számít, minimális célként az utolsó öt hely elkerülését tűzte ki a szakmai stábbal egyetértésben.

Bene Ferenc szakmai igazgató.

Új szakmai igazgatónk, Bene Ferenc vette át a szót, aki előszőr is nagy megtiszteltetésként említette meg annak a lehetőségét, hogy újra a Dorogi FC sikereiért dolgozhat, miután egykor játékosként és a közelmúltban szakmai igazgatóként volt klubunknak fontos tagja, amely a szívéhez nőtt. Célja, hogy minden tudásával és tapasztalatával segítse a játékosok és a szakmai stáb mindennapjait és nagyon bízik benne, hogy egy olyan időszak kezdetén járunk, amelyben a csapat és a szurkolók is újra egymásra találnak.

Fenyvesi László vezetőedző.

Az elmúlt, igen nehézre sikerült szezon értékelésével kezdte szavait Fenyvesi László vezetőedző, aki az elmúlt 7 év eddigi legsikeresebb őszi teljesítmény után a legnagyobb csalódást okozó tavaszként jellemezte a 2021-2022-es szezont. Elmondta azt is, hogy céltudatos munkával igyekezett a stáb megerősíteni keretünket, különösen fontosnak tartották, hogy a támadószekció ütőképesebb legyen annak érdekében, hogy kreatívabb, gyorsabb és gólerősebb csapatunk lehessen a jövőben, de természetesen a védelem stabilizálása is fontos nyári feladat volt. A felkészülési időszak elejét egy kissé „döcögősnek” nevezte vezetőedzőnk a sérülések és az új igazolások érkezése miatt, de elégedett a csapat által elvégzett munkával. Sitku Illés szavait megerősítve, szintén nehéz bajnokságot vár, amelyben meglátása szerint legalább 10 csapat fog azért küzdeni hogy ne kelljen osztályozó mérkőzéseket sem játszania, közülük egy a Dorog is, ennek érdekében minimális célként jelölte meg, hogy a vonal felett végezzen csapatunk és, hogy egy hazai környezetben bármelyik ellenfél dolgát megnehezíteni képes csapatunk legyen.

Kovács Olivér.

A játékosok közül új igazolásunk Kovács Olivér köszöntötte a szurkolókat elsőként, majd néhány mondatban említést tett pályafutása eddigi alakulásáról. A vasárnap kezdődő idényben a 22-es mezben szereplő belső védőnk elmondta, hogy ígérgetni nem szeret, inkább a pályán tesz majd meg mindent azért, hogy bizonyítani tudja, méltó egy ilyen nagy múltú klubot játékával képviselni.

Lénárth Tamás.

A szurkolói kérdések előtt csapatkapitányunk, Lénárth Tamás osztotta meg gondolatait az ankéton, többek között azzal kapcsolatban, hogy az öltöző hamar befogadta az új igazolásokat, és arról is tett említést, hogy a csapat tanult az elmúlt szezon hibáiból, így nagyon bizakodó játékosok alkotják a jelenlegi keretet.

Holop Tibi bácsi is természetesen résztvevők között.

Az ankét második felében a szurkolók tehették fel kérdéseiket, így merült fel többek között a hazai 1-es számú pénztár működésének javítása, a rehabilitációs eszköztár fejlesztése, és a villanyfényes hazai mérkőzés lehetősége is, utóbbi kapcsán Tóth László technikai vezető osztotta meg a jó hírt, miszerint szeptember 4-én a dorogi Bányásznap alkalmával a Budafoki MTE elleni hazai mérkőzést a tervek szerint villanyfényben rendezzük meg.
Bízva abban, hogy sikeres szezon vár ránk, köszönjük minden kedves szurkolónak, aki részt vett az ankéton! Hajrá Dorog!