Egykori kiváló kapusunk ma ünnepli 70. születésnapját!

Klubunk Örökös Tagja címére 21 év Dorogon töltött idővel szolgált rá méltán, a mai napon pedig 70. születésnapját ünnepli Csepecz János, akit szeretettel köszöntünk ezen alkalomból és további jó egészséget kívánunk neki! Az alább olvasható, vele készült interjút Dorog Város Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetője készítette.

Egy nyugdíjas korábban mivel foglalkozott, mi volt? „Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász”, bérszámfejtő, bányász, műszerész, mérnök, tanár…? És a kapusból mi lesz?! A kapus kapus marad. Sajnos, szinte mindenhova rohanok, így fél sikernek élem meg, ha nem kések el. Erre az interjúra viszont teljesen időben érkeztem. Az üvegajtó mögül lestem, ahogyan a biciklijén lavírozik a bejárat felé. A megbeszélt időpont előtt érkezett. (Eltűnő érték.) A gyanakvó-kíváncsi tekintetű, zömök ember egy órával később már a levegőben megnyúlt, labdáért úszó, mosolygó Csepeczet idézte.

Hogyan kezdődött…?
Buzánszky Jenő volt az edzőm, fiatalon kerültem be az akkor NBII-es esztergomi csapatba, és ifi válogatott is voltam. Jártuk az országot, s azért nézegettek bennünket. Jenő bácsi az MTK-hoz is ajánlott, ismerve Sándor Csikart, de a tűzoltóparancsnokként dolgozó apukámnak a megyei parancsnok Tatabányáról feltette a kérdést, hogy szeretne-e továbbra is pozícióban maradni. Hát, így kerültem a Tatabányai Bányászhoz 17 évesen, ahol akkor még védett Gelei József olimpiai bajnok kapus, később edző. Mellette volt még egy nagy név: Rothermel Ádám (1972-ben olimpiai ezüstérmes). 

Pár évig csere volt?
Volt egy nagyon jó tartalék csapatunk! Az ún. „fakóban” védtem. Még később is. Külön bajnokság volt, amit megnyertünk. A meccsek az első csapat mérkőzései előtt voltak. Örültem annak, hogy ott vagyok, olyan emberek között, mint Monostori Tivadar, vagy Csernai Tibor és Szepesi Gusztáv (a ’64-es olimpia győzte-sei). 

Hogyan emlékezik Monostori Tivadarra?
Akkortájt került oda, amikor én. De nem akarták, hogy Tatabányára menjen, így kimaradt egy éve. Akkor, amikor a legjobb formában volt! Még ott játszott pár évet. Egy épületben laktunk. Majd edző, vezetőedző lett egy időre. Nagyon jó rúgótechnikája volt. Mindig kint maradtunk még vagy egy órát, a pestiek talán már a vonaton ültek, ő meg a tizenhatosról lövöldözött. Letett vagy nyolc labdát, én meg repültem jobbra-balra. Ő ugyan nem értett a kapus dolgokhoz, de nagyszerűen tudott rúgni. Ahhoz hasonlítanám az ő esetét, mint amikor – a szóbeszéd szerint – Puskás felakasztotta az esernyőt a felső lécre, hogy tízből hányszor találja el. Ez persze gyakorlás kérdése. Monostori is oda rúgta, ahova akarta, illetve, ahova mondta – mert nem vert át –, és akkor abba az irányba mentem, de csak akkor, amikor már elrúgta: izomból, erőből.

 A Nyíregyházára való igazolásnak is vannak dorogi vonatkozásai.
Dr. Magyar György Dorogról Nyíregyházára ment edzőnek. Ő nekem ifikoromban volt edzőm még Esztergomban. Nem örültem, hogy olyan messzire kell mennem, de Tatabánya is csak oda engedett, mert sajnos beleszólhattak a döntésbe. Legalább szép lakást kaptam, már két lányunk volt. Jó, hogy nem voltam egyedül, mert az első félévben nehéz volt beilleszkedni. De aztán jól ment a védés. 

Aztán jött Dorogra.
Buzánszky Jenő bácsi ott volt egy hetet, és a környező településeken levetíttette a 6:3-as meccset. Ő csábított Dorogra, bár inkább Tatabányára mentem volna vissza, vagy Oroszlányba. Aztán mégis jöttem, ígéretes lehetőségnek tűnt.

Ahhoz képest, hogy a tatbányai éra 12 évig tartott, és 155-ször védett, a dorogi időszakban 6 év alatt 112-szer – ez sokkal jobb arány! 
Igen, sokat védtem itt. És végül nem bántam meg, hogy ide jöttem. Jól éreztem magam. Szerettem védeni, ez az igazság. Belányi Pista mellé hívtak, aki szerintem jó kapus volt. Később már csak a tizenegyes-rúgásokra álltam be, mert azokat elég jól védtem. Akkor már egy fiatal edzőnk volt, Reszeli Pista – kérdezte is, hogy letegezhet-e. Jó szakember volt. Aztán edzőként, kapusedzőként, majd pályagondnokként dolgoztam. 

Van annak titka, hogyan fogta a tizenegyeseket? 
Hogy is mondjam? Mi sokat játszottunk olyat, hogy az ötösről vagy tizenegyest „tízből tízet úgysem lősz be”. Fogadtunk edzés alatt. Nem egyszer nyertem. Tizenegyespárbajban volt, hogy kettőt is megfogtam. 

Ön is osztja azt a véleményt, hogy a tizenegyest csak rosszul rúgni lehet, védeni nem?
Igen. Ha jól megrúgják – 100-110-zel megy a labda – és meghelyezik…

De van pszichikai tényező is. Változtak a szabályok az elmozdulást tekintve.
Igen. Én is mozogtam jobbra-balra, aztán vagy eltaláltak, vagy nem.

Van emlékezetes dorogi mérkőzése, amit szívesen megemlítene?
Van több is. Egy sorozat is: Dorogon Palicskó Tibi bácsi, majd Gabala Ferenc volt az edző, amikor felkerültünk az NBIII-ból az NBII-be az 1987/88-as szezonban. Az is emlékezetes volt. 

Manapság talán hatványozottabb figyelem irányul a kapusokra. Szokta figyelni és véleményezni a teljesítményüket? 
Szerintem nagyon sok jó kapus van most. Látszik, hogy foglalkoznak velük. A német bajnokságban Bürki szimpatikus a Dortmundból, Sommer a Mönchengladbachból és Neuer a Bayernből. 

A maga idejében nálunk a kapusképzés milyen színvonalon állt?
Velem Gelei és főként Szentmihályi Antal foglalkozott Tatabányán – mindketten olimpiai bajnokok voltak! Edzés alatt. Nekem nem kellett a többiekkel futnom. De már Monostorit is említettem. 

Volt-e ars poetikája?
Ezt inkább gyakoroltuk. De néztem oktatófilmeket is. Akkor még általában csak az angolok(ról) csináltak ilyeneket, így nézhettem Banks-et. A helyezkedést mutatták a szögleteknél, a szabadrúgásoknál, oldalról jövő beadásoknál, szemből jövő támadásoknál, kijöveteleknél. Ezeket hasznosítottuk. Volt két-három olyan társam, akikkel mindig gyakoroltuk a beadásokat és a szituációkat, öt-hat helyről egymás után, levegőben, laposan.  Én minden meccset előtte is átgondoltam este, lefekvés előtt. Feltérképeztem a pályát, a csapatot, hogy kivel játszunk. Az idegen pályákat emlékezetből idéztem föl, de a hazai meccseket is „lejátszottam” gondolatban. 

A fiataloknak mit javasolt, és adott át?
Tőlük azt vártam, hogy amit én megcsináltam, azt ők is tegyék, próbálják meg. Legyen akaratuk. Ne zsörtölődjenek. Ne fogják a fáradtságra, hanem csinálják meg a dolgukat. Én is ennek köszönhettem az eredményeket. Volt, hogy három edzésen is részt vettem: délelőtt az első csapattal, 2-kor a másodikkal, 4-5 órakor jött a fakó. Nem zsörtölődtem. Volt, hogy a birkózókkal edzettem, vagy a súlyemelőkkel, Földi Imre mondta, mit csináljak, aztán úsztam. 

Nehéz volt abbahagyni?
Igen. Elég sokáig, 41 éves koromig védtem úgymond aktívan – akkor még nem voltunk „profik”. De még 45 éves koromig is itt-ott. Nehéz volt abbahagyni. 

Mi a helyzet a dorogi csapattal?
Sajnos nem játszanak a dorogiak – a saját nevelésűek. Vígh Ádámot és Mészárost tudom említeni. Nem tudom, hova megy az utánpótlás. De ez általános. Így viszont minden évben új csapatot kell építeni. Az nem könnyű. Azért kimegyek a meccsekre. Végül is itt játszottam, itt telepedtem le. Szeretek itt élni. 

Csepecz János és a Dorogi FC:

Játékosként:
– 112 pályáralépés (1984-1990)
– NB3 bajnoki ezüstérem (1988)
– NB3 bajnoki bronzérem (1986, 1987)
– Magyar Megyei Kupa győzelem (1990)
– Jubileum Kupa győzelem (1989)
– Pünkösd Kupa győzelem (1991)
– Dorogi FC örökös tagja

Edzőként:
– NB3 bajnoki aranyérem(1997)
– NB2 bajnoki ezüstérem (1999)

SzBZ