Karakteres, precíz és profi mentalitású edző csatlakozott tavaly szakmai stábunkhoz Váczy Dávid személyében, aki az előtte álló dorogi évét már utánpótlásunk szakmai vezetőjeként kezdi meg. Az elmúlt év tapasztalatairól, utánpótlásunk helyzetéről, és az azt érintő változásokról kérdezte egy mélyebb hangvételű interjúban weboldalunk utánpótlásunk új vezetőjét.
Dorogifc.hu: Egy éve kaptál felkérést, hogy a Dorogi FC kötelékébe kerülj, miért döntöttél a váltás mellett?
Váczy Dávid: „Az elmúlt években többször is szóba került, hogy csatlakozom Dorogra – korábban már egy rövid időszakot dolgoztam már a Felnőtt csapat stábjában – végül tavaly jött el az ideje, hogy aláírhattam a klubhoz. Nagy örömmel csatlakoztam, egyrészt a legfontosabb volt, hogy a tulajdonos végig éreztette velem, hogy bízik bennem és engem szeretne a klubhoz. Másrészt azt a fajta szellemiséget tapasztaltam, amely nagyon közel áll a filozófiámhoz, minden feltétel adott a nyugodt munkavégzéshez, a gyerekek fejlesztéséhez és képzéséhez.”
Dorogifc.hu: Vezetőedzői feladatra szerződtél elsődlegesen, az U17-es fiú csapat mellett, milyen ambíciókkal vágtál neki a munkának, és hogy sikerült a szezon?
Váczy Dávid: „A korábbi években is sok információm volt a gyerekekről, de amikor megbeszéltük a korosztályt, akkor újra felfrissítettem a tudásomat, igyekeztem a lehető legaprólékosabban felkészülni. Az első pillanattól tudtam, hogy szeretném a saját képemre formálni a munkát – figyelembe véve a klub alapelképzeléseit, célkitűzéseit – mellette pedig partnerként kezelni a játékosokat, tudták nagyon jól, hogy mit várok tőlük. Ebben a korosztályban még nem elsődleges az eredmény, sokkal fontosabbnak tartottam egy jó közösség kialakítását, egy kezdeményező stílusú, bátor támadójátékot felvállaló csapat kialakítását, valamint a tehetségesebb játékosok felfelé áramlását az U19-es korosztályhoz. A szezonban végül a hatodik helyen végeztünk, de minden olyan célt sikerült teljesíteni, amit előzetesen megfogalmaztunk, így amit a szezon előtt vállaltam, azt a gyerekekkel közösen kemény munkával elértük. Mellette az elejétől csatlakoztam az U19-es korosztályhoz, ahol egy kiváló rendszerben, megfelelő versenyhelyzetet teremtve a játékosok között veretlenül bajnoki címet nyertünk.”
Dorogifc.hu: Milyen karakterű edzőnek tartod magad, és mik azok az alapelvek, amelyeket a legfontosabbnak tartasz a csapataidnál?
Váczy Dávid: „Egy fiatal, az érzelmeit kifejező, következetes, karakteres edzőnek tartom magam, aki a sok munkában hisz, így lehet fejlődést elérni. Sokat foglalkozom az apró részletekkel (például a pszichológiai felkészítéssel vagy az alapos elemzésekkel), olykor ebben rejlik a siker kulcsa, nem szeretek semmit a szerencsére bízni. Az alapelvem a becsület, a hitelesség és az elvégzett munka minősége. Szeretem ha a terveim és a munkám sikeres.”
Dorogifc.hu: Mivel foglalkoztál az edzői munka mellett még a klubnál?
Váczy Dávid: „Ahogy korábban is említettem, az U19-es csapat mellett dolgoztam, mint asszisztens edző. A felnőtt csapatnál történt edzőváltást után, Fenyvesi László átvette az irányítást, csatlakoztam a stábjához, elemzőként segítem a csapat és a stáb munkáját. Nagy megtiszteltetés a felkérés, sokat tudok fejlődni és képezni magamat, másrészt szeretnék hasznos információkat, adatokat adni a csapat fejlődéséhez és a stáb mindennapjaihoz. A 2021-es évet pedig már utánpótlás koordinátorként kezdtem, ezt párhuzamosan az edzői munka mellett végeztem. A feladatom az új MLSZ struktúrának megfelelően a klub utánpótlás rendszerének fokozatos átalakítása, megreformálása.”
Dorogifc.hu: Miben változnak a feladataid most, hogy utánpótlás szakmai vezetőként folytatod a munkát?
Váczy Dávid: „Először is köszönöm a lehetőséget és a bizalmat, ezt a kollégáimmal elvégzett munka minőségével szeretném visszaadni. Igazából azt a munkát, szellemiséget viszem tovább, amit 2021-ben már elkezdtünk. Ez annyit jelent, hogy utánpótlás szakmai vezetőként a Magyar Labdarúgó Szövetség előírja, hogy nem vihetek korosztályos csapatot a jövőben. Feladatom lesz az utánpótlás rendszerének működtetése, a klubnál működő 14 korosztály szakmai felügyelete, az edzőink belső képzése szakmai anyagokkal, előadásokkal. Mellette a tehetségeink plusz képzésének (egyéni foglalkozások a csapatedzések mellett) megszervezése. Ezen felül pedig a klub utánpótlása Körzetközponti státusz besorolást kapott, itt is számtalan szakmai és szervezési feladat vár ránk: körzeti edzések, területi alapon a klub alá tartozó Grassroots egyesületek szakmai menedzselése, előadásokat szervezni, szakmai anyagokat írni és megfelelni a Szövetség folyamatos auditálásának és kritérium rendszerének. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a munkában hatalmas segítségemre van Méhes Norbert operatív vezetőnk, aki minden szervezést évek óta magas színvonalon végez a klubnál. Szerencsés vagyok, mert hozzáértő kollégákkal, remek emberekkel dolgozhatok a projektben.”
Dorogifc.hu: Klubunk is átesett a Magyar Labdarúgó Szövetség, és a Double-Pass átvizsgálásán, milyen eredményt értünk el és milyen változásokat kell eszközölnünk a jövőben?
Váczy Dávid: „A Double Pass lényege volt, hogy minden klubot alaposan átvizsgáljon, a folyamatokat ellenőrizze és ezáltal a klubokat egy piramisrendszerbe státusz szerint besorolja, ami az elkövetkező öt évet meghatározza majd az új MLSZ struktúrában. Ebben az audit vizsgálatban még kevés szerepem volt, – ekkor utánpótlás edzőként dolgoztam a klubnál – nem értünk el jó eredményt, így a jövőben itt is fejlődnünk kell. Ennek hatására megvizsgáltuk a folyamatokat és természetesen a klub vezetésével egyetértve alakítottuk ki azt az új irányvonalat és szellemiséget, ami a jövőben a dorogi utánpótlás szakmai munkáját fogja jellemezni. Természetesen a korábban kialakított jó dolgokat átvettük, ezért hálás is vagyok az előző szakmai vezetőnek és az összes edzőnek, háttérszemélynek, aki áldozatos munkát rakott a dorogi utánpótlásba. Be kell építeni az MLSZ új alapelveit a napi munkába, az utánpótlás szakmai munkáját kell rendszerezni és minden részletre kiterjedően felépíteni. A legfontosabb cél az állandó emberi tulajdonságok fejlesztése, illetve szakmai cél a legkisebb korosztálytól kezdve a kezdeményező stílusú, alapelveket megértő és alázatos, játékhelyzetet megoldani képes játékosok nevelése. A legtehetségesebb felfelé áramoltatása az akadémiai képzésbe, mellette saját nevelésű játékost felépíteni a Dorogi FC felnőtt csapatába, valamint fontos, hogy a tőlünk, az utánpótlásunkból kikerülő játékosok bekerüljenek a különböző szinteken lévő felnőtt futball vérkeringésébe.”
Dorogifc.hu: Az utánpótlásból szerencsére évről-évre lehetőséget kapnak a legtehetségesebbek a felnőtt csapatunkban is, milyen eséllyel indulnak etéren a mostani fiataljaink?
Váczy Dávid: „Ez egy összetett kérdés. Ehhez nagyon sok minden kell, nem elegendő „csak” a napi csapatedzéseken részt venni. Sok áldozattal jár a profi futballig eljutni, fontos a pluszmunka, a tudatos egyéni képességfejlesztés, valamint a megfelelő életvitel (táplálkozás, pihenés, prevenció stb.). Persze mellette a tehetség, a mentalitás, a motiváció, a türelem és a gondolkodás sem hiányozhat. Aki ezt megérti és fejben is kész erre, annak lehet esélye, korosztályonként 1-2 játékos ha oda tud kerülni, az már nagy siker és az utánpótlás edzők jól dolgoztak. Előfordulhat, hogy egy játékos az U19-ből kiöregedve még nem áll készen a profi csapathoz, de ekkor sem szabad feladni, hanem lépésről lépésre kell dolgozni és előbb egy szinttel lejjebb a felnőtt futballban egy év is nagyon sokat tudni adni a fiatalnak, hogy később megmutathassa magát a Dorogi FC felnőtt csapatában.”
Dorogifc.hu: Mekkora mértékben csökken a mai labdarúgásban az esélyünk arra, hogy a felnőtt csapat számára tartsuk meg tehetségeinket, akkor, amikor az akadémiák már egész fiatal korban képesek elvinni a gyerekeket?
Váczy Dávid: „Teljesen normális folyamatról beszélünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülők ebben a kérdésben is együttműködjenek a klubbal. Ha egy tehetséges gyerek 14 évesen, – ennél hamarabb felesleges elvándorolni – az iskolaváltást követően egy kiemelt akadémiához tud kerülni, a Dorogi FC mindig támogatja a fiatalokat, évek óta mindig kinevelt olyan játékosokat, akik feljebb tudtak lépni, valahol ez is egy cél a fiatalok számára, miért is éri meg keményen dolgozni. Az akadémián még több forrásból fejleszthetnek, lehetőséget biztosítanak a további fejlődéshez, ugyanakkor mentálisan meg kell ugrani azt a szintet, hogy minden nap nagy a versenyhelyzet, ki fog játszani a hétvégén, ki maradhat év végén stb. Ettől az évtől kicsit korlátozva is lettek a kiemelt akadémiák az átigazolások terén, limitálva van a mennyiség a minőség érdekében. Remek döntésnek tartom a Szövetség részéről, így még tudatosabban zajlik majd a kiválasztás és tényleg a legjobbak kerülhetnek a legmagasabb szintre. Az akadémiák pedig kiemelkedő feltételek és körülmények mellett fiatalokat tudnak nevelni a legmagasabb profi felnőtt osztályokba, így ebből később a Dorogi FC felnőtt csapata is profitálhat majd, de nekünk kötelességünk a saját utánpótlásunkban a lehető legmagasabb szinten dolgozni, hogy magunk is neveljünk újabb Barna Gergő szintű fiatalokat. Szerencsére már kopogtatnak a következő tehetségeink a felnőtt csapat ajtaján, a nyári felkészülés elejétől már Pohner Zsolti is a felnőttekkel dolgozik, büszkék lehetünk rájuk, mellette példaként állíthatjuk a következő generáció elé.”
Dorogifc.hu: Utánpótlás szakmai vezetőként milyen változásokat tervezel eszközölni?
Váczy Dávid: „Nem szeretnék mindent a feje tetejére állítani, korábban is említettem, hogy a jó dolgokon felesleges változtatni, azokat meg kell tartani. Olyan edzőket választottunk a munkához, akik remek emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, és ezt a szellemiséget fogják képviselni minden egyes nap a Dorogi FC színeiben. Az utánpótlás korosztályaink rendszerét három részre osztottuk, a legkisebbeknél partnerintézményekből és a kisebb egyesületekből a tömegesítés, a minőségi kiválasztás, az alapok lerakása és a képzésen belül az automatizmusok beindítása lesz a legfontosabb feladatunk, az U11-es korosztályban ér véget a folyamat. Itt minden edzést egyéni képzésnek hívunk. A középső szekcióban 11-12 éves kortól már a képzés része az egyéni fejlesztés a csapatedzések mellett, a versenyeztetés, így a gyerekek a szintjüknek megfelelő bajnoki rendszerben játszanak majd meccseket. Fontos kihangsúlyozni, hogy a mérkőzések a képzésünk része, de mi a képzést, a mindennapos fejlesztést tartjuk a legfontosabbnak, nem egy-egy korosztályunk tabellán eltöltött helyezését. A fejlesztés magával hozza, hogy amikor eljön az ideje 1-1 tehetségünk kiemelt akadémiai képzésben tudja folytatni pályafutását. Ebben a szezonban egészen az U17-es korosztályig egy évvel fiatalabbakkal fogunk játszani, az egyén fejlesztése, a kezdeményező játékstílus kialakítása és annak megvalósítása a feladatunk. Minden csapatunk két edzővel fog dolgozni, a gyerekeket képességeiknek megfelelően, akár kisebb csoportokban is tudjuk fejleszteni, sok figyelmet és munkát fektetve beléjük. A legidősebb korosztályunk már a felnőtt programunk része, így ők Fenyvesi László iránymutatásai alapján készülnek, Laci filozófiáját és eredményeit nem kell külön kiemelnem, nagyon profi és alázatos munkával jutott el a felnőtt csapat kispadjáig, bizonyítva azt, hogy képzéssel és sokat dolgozva is el lehet jutni a profi futballba. A kollégáim számára a legfontosabb, hogy csendben dolgozzunk és a feladatainkkal legyünk elfoglalva, annak pedig mindenképp meg lesz az eredménye. A mottóm pedig, hogy „ami ma elég volt, az holnap már kevés lesz”, ennek a szellemiségnek megfelelően dolgozunk az utánpótlásban.